Kitiltották Amerikából

Budapest. A Mai Nap szerint kitiltották az Egyesült Államokból Serényi Krisztinát. Az értesülést megerősítette a sportág hazai profi szövetségének egyik vezetője is. Mint kiderült, a magát profinak valló Serényi Kriszta két éve nem fizetett jogdíjat és mindenhol arra hivatkozik, hogy az IFBB versenyzője. S.

Serényi Kriszta nem kommentálta az ügyet, mondván: nem szeretne belemenni a sárdobálásba, csak a fitneszre koncentrálBudapest. A Mai Nap szerint kitiltották az Egyesült Államokból Serényi Krisztinát. Az értesülést megerősítette a sportág hazai profi szövetségének egyik vezetője is. Mint kiderült, a magát profinak valló Serényi Kriszta két éve nem fizetett jogdíjat és mindenhol arra hivatkozik, hogy az IFBB versenyzője. S. Buranits Ildikó, az IFBB Pro Liga Magyarország elnöke szerint Kriszta a nyuszis magazinban – Playboyban – való szereplését is a szervezet nevének köszönheti, pedig mikor a képek elkészültek, már másfél éve nem volt annak tagja. „Mi amúgy sem meztelen képekkel szeretnénk népszerűsíteni a fitneszt” – tette hozzá S. Buranits Ildikó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?