Kisebbségek kisebbsége

Hizsnyai Zoltán, a romák és parasztok (fehérek) együttélését segítő hasznos könyv szöveggondozója írja előszavában: „Furcsa helyzet kisebbségben élve többségiként megnyilatkozni (...), de még furcsább lehet a nemzeti kisebbség kisebbségének szerepkörét felvállalva betagozódni a társadalomba.

Hizsnyai Zoltán, a romák és parasztok (fehérek) együttélését segítő hasznos könyv szöveggondozója írja előszavában: „Furcsa helyzet kisebbségben élve többségiként megnyilatkozni (...), de még furcsább lehet a nemzeti kisebbség kisebbségének szerepkörét felvállalva betagozódni a társadalomba. Ez a könyv ezen betagozódás segítésének a céljából született, és bár igaz, hogy elsősorban a Szlovákia déli régióiban többségi szerepet játszó kisebbségiekhez – tehát a szlovákiai magyarokhoz – szól, valószínűleg a kétszeres kisebbségben – vagyis magyar környezetben – élő roma etnikum számára sem tanulságok nélkül való. Egyik oldalon a romákkal kapcsolatos ismeretek bővítését és a számos közkeletű téves előfeltevés tisztázását szolgálhatja, míg a másik oldalon arról adhat híradást, hogy miben látják a roma ember és a roma közösségek jellegzetességeit, a velük való párbeszéd nehézségeit, illetve a konfliktusok lehetséges okait az évszázados előítéletek meghaladását célul kitűző, a kérdéskörhöz jóhiszeműen közeledő „parasztok”.

Varjú Katalin komáromi tanítónő tapasztalatait gyűjti össze a könyv, pedagógusi pályájának arról a szakaszáról vall hitelesen, amikor a helyi romaközösségek gyermekeinek köztiszteletben álló tanítója volt: „A félreértések elkerülése végett leszögezem: ez a könyv a romáknak csupán azokról a csoportjairól szól, amelyek – archaikus életmódjukból következő, még mindig rendkívüli zárkózottságuk vagy egyszerűen csak a megfelelő kulturális és kapcsolati tőke hiánya, illetve a szociális hátrányok továbböröklődése miatt – a társadalom perifériáin ragadtak. Azokról a roma közösségekről, amelyekkel a kommunikáció valamilyen okból nehézségekbe ütközhet. Ez a könyv egyetlen szóval sem említi a többségi társadalomba betagozódott roma értelmiségieket: orvosokat, jogászokat, mérnököket, tanítókat, írókat, képzőművészeket, zenészeket, sportolókat, papokat, apácákat stb., és nem említi az érettségizett vagy szakiskolai végzettséggel rendelkező romákat, de még az egyszerű munkásként dolgozó cigányok azon tömegeit sem, akikkel az együttélés zavartalan. Szerencsére egyre többen vannak ilyenek. Ugyanis – ahogy az oláhcigányok mondják –: „Sel róm, sel drom.” (Ahány roma, annyi út.) Azt is mindig tartsuk azonban szem előtt, hogy – egy magyar közmondás szerint – mindig „kettőn áll a vásár”. Ha az együttélés évszázadai alatt nem feledkezünk meg oly gyakran saját népi bölcsességünk intelméről, talán ma már nem is lenne értelme ilyen könyveket írni. Itt az ideje, hogy önmagunk kicsinyességeit és tudatlanságát is meghaladjuk, hogy végre levetkőzhessük előítéleteinket. A fönti oláhcigány közmondás egy másik változata szerint ugyanis: „Sel manus, sel drom.” (Ahány ember, annyi út.)

Az igaz történetek, valamint a csodák, varázslatok felelevenítése, a történetmesélés erős etikai támaszt nyújt a romáknak. Sokszor a mindennapi életben felmerülő gyakorlati kérdésekre is ezekben a tapasztalatokban gazdag elbeszélésekben keresik a választ. Talán nekünk, „parasztoknak” is hasznunkra válik, ha a romák életének néhány epizódjával megismerkedünk.”

ĺme, két történet a könyvből (egyik alább, másik hétvégi olvasmánynak a 12. oldalon) a Családi Kör olvasóinak!

Az alma

Meleg nyár eleji idő volt‚ szinte kánikula‚ és csak néhány nap választott el a vakációtól. Nem volt már igazi tanítás‚ de ilyen csodálatos időben a gyerekeket különben sem lehetett volna bent tartani‚ kimentem hát velük játszani az udvarra. Még a bejárati ajtót is bezártam, ne legyen ki-be futkosás.

Dél felé látom‚ hogy egy elfáradt, kimelegedett, látásból jól ismert roma férfi igyekszik kétkerekű kocsiját bevonszolni az utcai kapun.

– Látom, kint vagytok, viszem a vasat a gyűjtőbe – kiáltott felénk‚ amikor sikerült átjutnia az akadályokon. – Nagyon kifárattam... – mondta a homlokát törölgetve‚ azzal leült a lépcsőre.

A kezemben tartott labdát odadobtam a gyerekeknek‚ és elindultam feléje.

– Adná nekem egy pohár vizet? – kérdezte szelíden‚ amikor kifújta magát és én is közelebb értem.

– Hát már miért ne adnék?! – mondtam kedélyesen‚ és nyitottam is az ajtót. Pár pillanat múlva ott álltam a lépcső tetején‚ kezemben a pohár vízzel: – Tessék! – és nyújtottam feléje a poharat.

– Hallod, te osztán nem vagy irigy... – mondta elismerően‚ és egy húzásra megitta a vizet.

– Miből gondolod, hogy nem vagyok irigy?... – kérdeztem meglepődve‚ mert egyszerű ivóvízzel kapcsolatosan fölöttébb túlzónak tartottam egy ilyen kijelentést. – Csak nem a vízre gondolsz!? Szerintem ez természetes...

– Hát idefigyejj, ez egyátajján nem természetes. Dógoztam egy parasztnak, hordtam ki a ganét. A gádzsi nem adott innom, a gádzsó meg olyan műanyagos glázsába, na, hogyan is mongyátok?...

– Műanyag flakonban.

– Te meg kihozod az üvegpoharat! Lásd meg, össze is koszítottam a mocskos kezemmel. Ha beengedsz, innék még‚ és kimosom.

Beengedtem, ivott, majd a mosdón lévő szappannal először megmosta a kezét, majd a poharat mosta el.

– Ne mondd, hogy buta vagyok‚ és nem tudom‚ hogyan csinájjátok!

– Dehogy mondom! Azt viszont állítom, hogy egy asszonynak is becsületére válna, ha ilyen szépen elmosna egy poharat, mint te.

Megköszönte a vizet‚ fejébe nyomta a kalapot, aztán nekifeszült az öreg taligának‚ és a hatalmas ócskavasrakományt kikormányozta a kapun.

Már a vége felé járt a szünidő‚ és a „vízivást” réges-rég elfelejtettem. Éppen takarítottam. Rettenetes hőség volt megint‚ hát kinyitottam az ajtókat‚ hogy kicsit átjárja a szobákat a levegő. Éppen a lakás túlsó végében tettem-vettem‚ amikor egyszer csak kopogtatást hallok a bejárati ajtó felől.

– Halló, van itthon valaki?! Nem ám aszt mongyák, hogy csak úgy bementem! Hé! – kiáltott be a küszöbről az én „szomjas” emberem.

Amikor megpillantottam‚ még mindig az ajtóban toporgott. Jobb kezével gyorsan kalapot emelt‚ de balját a háta mögött tartotta. Izgatott‚ jelentőségteljes hangon szólalt meg:

– Hoztam valamit.

– Nekem? – kérdeztem meglepetésemben kicsit talán bárgyún. Nem véletlenül csodálkoztam a váratlan bejelentésen‚ úgy tudtam ugyanis‚ az ajándékozás‚ de még a köszöngetés szokása is ismeretlen a cigányoknál. Legalábbis eredetileg az volt.

– Én még ilyet nem láttam... De nem is adnám másnak! – ingatta a fejét átszellemülten és kéjes mosollyal a cigányember.

Még egy jó darabig így állt‚ és hol a nyelvét csattogtatta‚ hol meg a fejével körözött. Amikor aztán a hatásszünetet megfelelő terjedelműnek gondolta‚ nagy áhítattal elém tartott egy akkora gyönyörű piros almát, mint egy sárgadinnye.

– Na, ilyet még én sem láttam, ez fantasztikus! – mondtam őszinte elismeréssel. – Hol lehet ilyen almához hozzájutni?

– Sehol! – rázta meg a fejét. – Má régen kinéztem... Arra vártam, hogy jó legyen. Most meg felmásztam érte. Majd a beng vitt el, de aszt montam magamnak‚ akkor is leveszem! Hát itt van...

– Még szerencse, hogy nem estél le! Hallod‚ ilyen ajándékot még sohase kaptam.

– A Jóisten neked teremtette a jóságodé... – szólt ájtatos hangon. – Tudod‚ a víz! – emelte meg a szemöldökét. Aztán hosszasan habozva‚ mint aki valamilyen nagy kísértés súlya alatt görnyed‚ de méltatlannak érzi magát elfojthatatlan vágyának kielégítésére‚ és ezért a lehető legillendőbb módon szeretne előhozakodni mélységesen illetlen óhajával‚ még sopánkodva hozzátette: – Csak egy kérésem van.

– Mi lenne az? – kérdeztem megilletődött hangon.

– Csak egy kicsit kóstójjam meg... – mormolta alig hallhatóan‚ fejét lehajtva.

– Megfelezzük – ajánlottam azonnal.

– Aszt má nem! – vágta rá gondolkozás nélkül. – Csak egy kicsit.

– Nagyon szépen köszönöm az almát – próbálkoztam a „parasztetikett” következetes betartásával‚ felbátorodva a cigányember új hagyományokat megalapozó gesztusán.

– Te csak ne köszöngesd! – emelte fel a hangját hirtelen.

– Hát már mért ne köszöngetném‚ amikor te is ilyen szépen megköszönted azt a pohár csapvizet! Köszönöm‚ és punktum! – hadartam én is emeltebb hangon‚ miközben egy szép nagy cikket kanyarítottam ki a fenséges gyümölcsből.

– Hát akkó: szívesen! Vagy hogy is mongyátok – szólt belenyugodva‚ és tenyerén az almagerezddel óvatosan kifarolt az ajtónyílásból.

(Varjú Katalin: „Pénteken délig nyitva van az ég!”, Fórum Kisebbségkutató Intézet – Lilium Aurum, 2003)

A magyar nyelvterületen legnépesebb csoportot a romungrók (vagy kárpáti cigányok) alkotják, akik – néhány Nógrádban élő nemzetségen kívül – mára már elvesztették eredeti anyanyelvüket, s valamelyik magyar tájszólást beszélik. Romungró nyelvüket megőrzött nagyobb csoportjaik a szlovák vagy szerviko cigányok között élnek, akiknek nyelvjárása közeli rokonságban áll az övékkel. (A szakirodalom a kárpáti csoporthoz sorolja az úgynevezett szinto cigányokat is, akik magukat sokszor vend, illetve német cigányoknak mondják. Ők a Dunántúlon élnek.)

A Kárpát-medencében a romungrók mellett az oláhcigány (vagy kolompár) csoport a legjelentősebb. Ők csak a múlt század közepén indultak útra Moldvából, s Erdélyen keresztül érkeztek el hozzánk (egyes csoportjaik csupán az első világháború után). Törzsi, illetve nyelvjárási tagozódásuk szerint megkülönböztetünk lovara (lókereskedő), cerhara (sátoros), colara (szőnyegkereskedő), fodozovo (kovácsok), romano rom (rézműves), csurara (késes, rostakészítő), kherara (házaló), masara (halász), drizara (üstfoltozó) stb. oláhcigányokat. Ezek közül a lovári nyelvjárás (lóvé = pénz szóból) a legelterjedtebb, és a mai roma irodalom is ezen a nyelven születik (például Choli Daróczi József bibliafordítása).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?