Washington. Ha a jelenlegi folyamatok tovább tartanak, 2048-ra a világ tengereinek biológiai állománya összeroppan – vélik amerikai kutatók.
Kipusztulás szélén a tengerek élovilága
A szakemberek már az 1960-as évek óta vizsgálják tudományos módszerekkel a tengerek állapotát, ezenkívül történelmi adatok már ezer esztendeje rendelkezésre állnak a tengerekrol, így ma már pontosan lehet tudni, hogy a tengerek élovilága drámaian megfogyatkozott, és a fajok 29 százaléka már most is végveszélyben van. Ha e pusztulási folyamat nem enyhül, a tudósok szerint a tengeri fajok végveszélybe kerülnek, ami azt is jelenti, hogy a halászat a mai maximális hozam tíz százalékára csökken.
„Akár az apály eloidézte vízterületeket vizsgáltuk, akár egész óceánokról szóló tanulmányokat elemeztünk, mindenütt ugyanaz a kétségbeejto kép bontakozott ki a szemünk elott. A különféle tengeri fajok kipusztulásával teljes ökoszisztémák mennek tönkre. Megdöbbentett, hogy ezek a folyamatok milyen eroteljesek, sosem gondoltuk volna, hogy ez lehetséges” – nyilatkozta Boris Worm. Miközben pusztul a tengeri élovilág, a tengerek biológiailag legyengülnek, és kevésbé képesek az öngyógyulásra, ha olyan sokk éri oket, mint a környezetszennyezés, a halászati kizsákmányolás vagy a globális felmelegedés. A szakemberek szerint azonban még nincs túl késo. Tengeri rezervátumok és tiltott zónák létrehozásával van remény az akár négyszeres javulásra is. De a kimerült vízterületeken bizonyos fajok elharapózhatnak, járványok törhetnek ki, parti áradások történhetnek, és kártékony algásodás következhet be. A halászatból élo országok gazdasági katasztrófával kell hogy szembenézzenek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.