Kimentették a lányokat

Eldorado, New York. Kétszázra emelkedett egy poligamista szekta tulajdonában lévő texasi farmról kimentett nők és gyermekek száma .

A farmot az Utolsó Napok Szentjei Jézus Krisztus Fundamentalista Egyháza néven ismert, poligámiát hirdető szekta követői tartották fenn. A komplexumra hatósági pecsét kerülSITA/AP-felvételAz evakuált lányok közül a legfiatalabb alig hat hónapos, a legidősebb 17 éves volt. Nyolcukat állami gondozásba vették. A kimentettek elhelyezését és élelmezését egy helyi baptista közösség vállalta.

A San Antoniótól mintegy 200 kilométerre északnyugatra fekvő Eldorado város melletti Yearn For Zion (Vágyakozás Cion után) nevű farmot a mormon egyházból kivált, magát az Utolsó Napok Szentjei Jézus Krisztus Fundamentalista Egyháza néven ismert, poligámiát hirdető szekta követői alapították és tartották fenn 2003 óta.

A nyomozás azután kezdődött meg, hogy egy ott élő 16 éves lány nemi erőszak miatt panaszt tett. A feljelentés szerint a lánynak nyolc hónapja – 15 évesen – gyermeke született. A nyomozók bizonyítékot keresnek arra, hogy a lány egy 50 éves férfivel házasságot kötött.

A texasi rendőri és gyermekvédelmi szervek helyi idő szerint szombat délutánig 137 gyermeket és 46 nőt mentettek ki a farmról, helyeztek el és hallgattak ki.

A 15 éves lányt, aki a feljelentést tette, eddig nem találták meg. A hatóságok keresik a lányt, a kisbabát és az 50 éves Dale Barlow-t. A texasi törvények értelmében 16 évnél fiatalabb lányok még szülői engedéllyel sem köthetnek házasságot.

A vallási csoport vezetője, a magát prófétának tekintő Warren Jeffs jelenleg börtönben van: tavaly novemberben nemi erőszakban való bűnsegédlet címén 10 évi börtönre ítélték, miután arra kényszerített egy 14 éves lányt, hogy menjen férjhez 19 éves unokatestvéréhez. Hasonló ügyek miatt további perek elé néz, amelyek nyomán akár életfogytiglan lakat alá kerülhet.

Az állítólag 40 feleséget tartó Jeffs, akit 2006 októberében Las Vegasban fogtak el, előzőleg szerepelt az amerikai szövetségi nyomozó iroda (FBI) által felállított legkeresettebb személyek tíz fős listáján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?