Kihalásra ítélt nyelvek

Májustól tízzel bővül az EU hivatalos nyelveinek sora. A korábban egyhangúlag megszavazott döntés értelmében most még dán, holland, angol, finn, francia, német, görög, olasz, portugál, spanyol és svéd nyelvre fordítják a szövegeket. Ez a tény a gyakorlati jelentőségén kívül érzelmi indíttatást is sugall: a tagországok egyike sem hajlandó feladni saját nyelvének használatát.

Amerikában ugyanakkor arról értekeztek a szakemberek, hogy a világban nyelvi „kivonulás” zajlik. A Seattle-ben rendezett konferencián bizonyosságként kezelték, hogy a jelenleg beszélt, 6800-nál is több nyelvnek a fele az évszázad közepéig el fog tűnni. Például a Szibériában élő, mindössze 426 tagú néptöredék nem olyan régen megismert anyanyelvét már csak negyvenen beszélik, s mind 50 év felettiek. Ugyanitt azonban elhangzott az is, hogy manapság is találnak eddig nem jegyzett, rendszerbe nem foglalt, kicsiny közösségek által beszélt nyelvet. Szórványban létező nyelveket összeírni, számításba venni ma sem könnyű vállalkozás, bármennyire is fontos adatokat adna közre a változó világ állapotáról. Hiszen az embert a nyelv genetikailag is megkülönbözteti a többi lény kommunikációs rendszerétől. A szóalkotás, a dialektusok, a nyelvtani szabályok, például a tagadás vagy a kérdezés megfogalmazása a nyelv sajátos kincsei. A kultúra szempontjából nagy kár, hogy a még beszélt nyelvek bizonyos hányada eltűnőben van, hiszen a nyelvvel együtt elvész a hagyományokhoz, a saját kultúrához kötődő tudat is. És az sem közömbös, hogy a kihaló nyelvvel csökken a megismerés módjának természetes adottsága.

Ha félszáz év múlva jó háromezer nyelvvel szegényebb lesz a világ, hogyan beszél majd az akkori többség? Jön az univerzális világnyelv? Ez viszont, a nyelvészek szerint, nem nevezhető másnak, mint kényszerszüleménynek. És hozzáteszik, hogy a XXI. század az angol térnyerésével indult, a tudományos közösségek és az üzleti világ kényelmi szempontból is ezt választja. De számos, magát angolul beszélőnek meghatározó közösség nem érti a hivatalos nyelvet. Tehát, azok a népek gazdálkodnak jól nyelvi kincsükkel, amelyek gondosan őrzik azt – fényeivel és árnyaival együtt.