Szímő. Hat iskola egytucatnyi csapata mérte össze erejét pénteken a Jedlik Ányos Magyar Tannyelvű Alapiskolában az iskola névadója tiszteletére harmadik alkalommal rendezett természettudományi vetélkedőn.
Ki volt Jedlik Ányos?
Sárai Attila római katolikus plébános a reggeli diákszentmisén méltatta Jedlik Ányos bencés papnak, a dinamóelv felfedezőjének az életútját. A Tardoskeddről, Érsekújvárból, Kürtről, Muzsláról, Udvardról és a magyarországi testvériskolából, Banáról érkező diákok közösen koszorúzták meg ezen a napon a jeles fizikus emlékművét. A kora délutáni kiértékelésen bebizonyosodott, hogy a hazai iskola diákjai készültek fel a legjobban Jedlik Ányos, intézményük névadójának az életét és munkásságát ismertető olvasmányokból és filmekből. Az első kategóriában a 6. és 7. évfolyamok diákjai között, ennek köszönhetően a szímői versenyzők 2-es csapata végzett. Másodikok lettek a Kürti Magyar Tannyelvű Alapiskola tanulói. A harmadik helyezést ismét a hazaiak nyerték, a díjat a szímői versenyzők 1-es csapata tudhatta magáénak. Meglepően alakult azonban a második kategóriában, a 8. és 9. osztályosok megmérettetésében az értékelés. Itt csak egyetlen egy díjat osztottak ki, amelyet a Kürti Magyar Tannyelvű Alapiskola diákjai vehettek át megérdemelten!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.