Öngyilkosság volt. A kommunista történetírás szerint a lelkileg ingatag Masaryk öngyilkos lett, mert sok barátja és korábbi híve elfordult tőle, amikor a Klement Gottwald vezette kommunista kormányában is miniszterséget vállalt. Az 1948-as első nyomozás is ezzel a megállapítással zárult.
Két további elmélet Ján Masaryk haláláról
Öngyilkosság volt. A kommunista történetírás szerint a lelkileg ingatag Masaryk öngyilkos lett, mert sok barátja és korábbi híve elfordult tőle, amikor a Klement Gottwald vezette kommunista kormányában is miniszterséget vállalt. Az 1948-as első nyomozás is ezzel a megállapítással zárult. Az 1968-as újbóli felülvizsgálat idején Masaryk egykori, akkor már emigrációban élő személyi titkára, Lumír Soukup is ezt vallotta: „Lélekgyilkosság – igen, testi – nem”.
Baleset történt. A kommunizmus bűntetteit dokumetáló cseh hivatal 1995-ben arra a megállapításra jutott, hogy Masaryk annak az öt verőlegénnyé „vedlett” egykori partizánnak az ütlegei elől menekült kilátástalan helyzetében az ablaka alatti párkányzatra, akiket a szovjet és a cseh titkosszolgálat küldött a megfélemlítésére. Az elkövetők közül ma már senki sem él, s egyéb bizonyítékok sincsenek. (korp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.