Két hét múlva kezdődik az V. Oldtimer Expo

Budapest |

<p>Még mindig vannak eddig be nem mutatott klasszikusaink! A veterán újdonság nem ellentmondásos kifejezés, erről bárki meggyőződhet, aki ellátogat a Vasúttörténeti Parkba.</p>

Több mint 250 járgány lesz kiállítva, ezek nagy része még nem volt látható korábban. Idén már egy nulladik nappal is jelentkezünk egy igazán különleges helyszínen, a zuglói Velodromban, vagy másik nevén: a Millenárison, ahol a korhű megjelenés jegyében várunk mindenkit!

Ami még nem volt! Nulladik nap, hogy a hang, a látvány és a benzingőz együttese alapjáratot adjon az Oldtimer Expo felfedezéséhez! Budapest szívében, Zuglóban (az Olimpiai Központ területén, a Szabó József u. 3. szám alatt) húzódik meg több mint 100 éves múltjával a Velodrom Millenáris. Tökéletesen illik egy olyan rendezvényhez, amelyben fontos a korhű öltözék, ezért azok, akik eljönnek, nem csak egy látványosságnak lehetnek szemtanúi, hanem egy időutazásnak is! A rendezvény ingyenesen látogatható, de csak akkor, ha a kíváncsiskodók korhű ruhában jönnek, vagyis olyan ruhát öltenek magukra, amely a múlt században volt divat az 1970-es évekig bezárólag.

Április 14-én, 12 és 14 óra között a kerékpárversenyekhez épült pályán főleg háború előtti, kis súlyú, sportos autókkal, motorokkal és 50-es, 60-as évekbeli klasszikusokkal mutatkoznak be hazai és külföldről érkező tulajdonosok. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a lehetőség az egész hazai oldtimeres társadalmat alapjaiban megmozgatta, és eddig soha nem látott aktivitással készülődnek az alkalomra.  Itt lesz velünk a háromszoros motorkerékpáros világbajnok (125ccm), és háromszoros Tourist Trophy győztes Luigi Taveri Svájcból. Rajta kívül indulnak szlovák, német és osztrák veteránosok is.

Az V. Oldtimer Expo 15-én, pénteken délben nyitja meg kapuit szokásos helyszínén, a Tatai úti Vasúttörténeti Parkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?