Két csirkét ebédelt, majd egy kecskét vacsorázott

Új-Delhi |

<p>Huszonnégy tojást reggelizett, két csirkét ebédelt és egy kecskét vacsorázott a legnehezebb iraki ember, aki nemrég esett át súlycsökkentő műtéten egy indiai magánkórházban.</p>

A 301 kilogrammot nyomó Ali Szaddám számára a gyomorszűkítő operáció lehetővé teszi, hogy 12 hónap alatt akár 150 kilogrammot fogyjon, így az orvosok reményei szerint kezelhető lesz az elhízástól kialakult cukorbetegsége, magas vérnyomása és alvási zavarai is - számolt be az esetről a The Hindu című lap hétfői száma.

A 43 éves férfi szokásos étrendje évek óta 24 tojásos reggeliből, két csirkét és 12 csapátit (indiai lepényt) felölelő ebédből és egy kecskéből, két liter tejből, valamint 15 khubzból (arab kenyér) álló vacsorából épült fel.

A műtétet végző egyik orvos elmondása szerint először nem is tudták meghatározni a gyomor pontos helyét, mert azt mintegy 30 centiméteres zsírréteg borította. "Napról napra nőtt az étvágyam, csak tespedtem éveken át. Nem is tudatosult bennem, hogy a telített zsírokban gazdag étrendem ennyi hízással jár" - idézte Ali Szaddám szavait a lap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?