Kerülje el a dugókat!

<p>Kellő mennyiségű türelemmel kell felfegyverkezniük, ha autóval indulnak tengerparti nyaralásra. Előfordulhat, hogy több órás kocsisorokba és dugókba keverednek, amelyek megnehezítik az utat és gondoskodnak arról, hogy a tervezett szabadságra fáradtan és idegesen érkezzenek meg. Összeállításunkban elolvashatják, merre vezessenek és mikor induljanak útnak, hogy elkerüljék a dugókat. Egy biztos: ne induljanak szombaton, mivel ezen a napon fél Európa a tengerhez indul.</p>

Nyár, tikkasztó hőség. Több ezer autó áll egy teljesen eldugult autópályán. Vannak autók, ahol az utasokat a legmagasabb fordulatszámra engedett légkondicionáló hűti, mások inkább kinyitották az összes ajtót; akadnak olyan utasok is, akik idegesen járkálnak gépkocsijuk körül s abban reménykednek, hogy a távolban végre megmozdul a kocsisor. A torlódásban a gyermekek is unatkoznak, a laptopon már minden létező mesét és filmet megnéztek.

A nyári szezonban gyakorlatilag minden hétvégén megismétlődik ez a jelenet horvát, osztrák, olasz vagy német autópályákon. Azt viszont kevesen tudatosítják, hogy ezeket a szívrohamot okozó helyzeteket könnyen ki lehet kerülni, feltéve, ha előre betervezik az indulás, és a hazaérkezés napját.

Szombat - a legnagyobb probléma. Erre jobb, ha jócskán indulás előtt dolgoznak. A legideálisabb, ha önállóan utaznak és nem kell konkrét napra a szállodába érkezni. Ez ugyanis az esetek többségében épp szombat, amiből aztán rengeteg kellemetlensége származik a sofőröknek.
„Európában ugyanis a turisták 85 százaléka szombattól szombatig tartó egyhetes turnusokra jár szabadságra. Épp ezért lehetünk egészen biztosak benne, hogy ezen a napon több órás kocsisorokba keveredünk“ - magyarázta lapunknak Karol Takáč közlekedésbiztonsági szakértő.

Ezért ha például csütörtökön tudnak útnak indulni, nagy valószínűsége lesz annak, hogy minden dugót elkerülnek. És ha erre nincs lehetőség? „Induljanak el legalább pénteken délután, utazzanak éjfélig, aztán egy kis pihenő után úgy folytassák az utat, hogy szombat délelőtt célba érkezzenek. Ha szombaton reggel indulnak például Horvátországba, akkor könnyen megeshet, hogy délbe még a horvát határt sem lépik át az eldugult autópályák miatt“ - fűzte hozzá Takáč. Ugyanez vonatkozik a hazautazásra is. Ha mindenki reggeli után indul el, akkor várjanak délután négyig, és vasárnapig kényelmesen hazaérkeznek.

Idén nyáron a zökkenőmentes közlekedés szempontjából csak rossz és rendkívül rossz hétvégék lesznek, az ideális hétvégi utazásról megfeledkezhetnek - ehhez egyszerűen túl sok turista van az utakon.

Olaszország kritikus időszaka júniusban van, amikor szinte az egész ország a tengerhez vándorol, de mivel ez a hónap már mögöttünk, valamivel átjárhatóbb utakra számíthatnak. Viszont ne feledkezzenek meg arról, hogy június 28-tól július 15-ig Olaszország határátkelőin ismét bevezetik az útlevél-ellenőrzést - tájékoztatta lapunkat a szlovák külügyminisztérium. A schengeni megállapodás ideiglenes felfüggesztését Róma az Abruzzeni L'Aquilában tartandó G8-as csúccsal összefüggő biztonsági intézkedésekkel indokolja. Az ellenőrzés 18 napig az ország földi, légi és vízi határain lesz érvényes. Az autópályák neuralgikus pontjai Miért kerül sor arra, hogy egy három vagy négysávos autópálya teljesen eldugul? Néha közúti balesetek miatt, amelyeket nem lehet előre megjósolni és kikerülni, az esetek többségében viszont egyszerűen a rendkívül sűrű forgalom miatt.

Ilyen téren a legproblematikusabbak a nagy városok körgyűrűi és kerülőútjai (Budapest, Bécs, Prága, Varsó, Milánó, Róma). Az autópályákon a forgalom főleg pénteken áll le, mivel a városok lakosságának többsége ilyenkor indul hétvégi pihenésre - elvégre ezeket a dugókat Pozsonyban is megszokhattuk. Dramatikus és közismert útszakasznak számítanak a Horvátországba vezető autópályák, vagy az Alpokat átszelő alagutak, ahol nemegyszer 10 kilométeres kocsisorokban kell várakozni legalább nyolc órán át.

Szakértők viszont egységesen állítják: azoknak, akik több ezer kilométert terveznek levezetni, nem éri meg alternatív útvonalakat keresni és kerülni az autópályákat. A községekben külföldön ugyanis nagyon gyakran 40-30 km/h a megengedett sebesség, és ez a lelassított tempó lényegesen meghosszabbíthatja az utat. „Az út így is 20 órára bővülhet“ -mondta Takáč.

Átadták a forgalomnak Horvátországban a két leghosszabb autópálya-alagutat, amely jelentősen csökkenti a nyári szezonban az Adria irányába és visszafelé kialakult torlódásokat. Az egyenként közel hat kilométer hosszú Sveti Rok és Mala Kapela alagutakon (TASR-felvétel) az elmúlt években csak egyegy vágaton közlekedhettek a járművek, ami a nyári hétvégéken jelentős fennakadásokat okozott. Az A1-es, Zágráb-Split-Dubrovnik autópálya két új vágatát nettó 787,5 millió kuna költséggel építették meg.

A horvátnál szigorúbb osztrák biztonsági és építési előírások szerint készült járatok építése 1993-ban kezdődött, és összesen nettó 2,3 milliárd kunába (mintegy 80 milliárd forintba) kerültek. A Mala Kapela első alagútjában 2005-ben, a Sveti Rok alagútnál 2003-ban indult el a forgalom. A szombati átadást követően azonban már nem lesznek szembe jövők a vágatokban, amelyekben 100 kilométeres sebességgel haladhatnak a járművek.
Az A1-es, Dalmáciába vezető autósztrádán a nyári hónapokban zajlik a teljes éves forgalom 40 százaléka, naponta 28-30 ezer jármű veszi igénybe ezt az utat. Az építés és a működtetés során Európa egyik legmodernebb biztonsági rendszerét építették ki, 24 órán keresztül működő videorendszert és segélyhívót állítottak üzembe, az alagutakban pedig a rádiók és a mobil telefonok működéséhez szükséges rendszert is megvalósították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?