Sörösüvegekből és csövekből készített napkollektort anyjának egy férfi Kínában. Az illető 66 üveget ragasztott fel a háztetőre, aljukat kifúrva, hogy össze tudja kötni őket műanyagcsövekkel. A házi naperőmű révén családja mindhárom tagjának van elegendő meleg vize zuhanyozáshoz.
KÉPZELJE!
Családi köpésverseny miatt szenvedett életveszélyes sérüléseket egy 43 éves férfi Németországban. Az illető 12 esztendős fiával köpködött második emeleti lakásuk balkonjáról, és túlzottan előrelendült, hogy túlszárnyalja fia teljesítményét, eközben viszont elveszítette egyensúlyát és a földszinti teraszra zuhant. Válságos állapotban vitték mentőhelikopterrel kórházba. (mti)
Tegnap este D. Tóth Kriszta vezette újra a Híradót a Magyar Televízióban, de folytatja munkáját a Panoráma és a Szempont című műsorokban is. A Magyar Televízió közleménye szerint D. Tóth Kriszta, – aki közel 3 éven át tudósította az MTV nézőit Brüsszelből – hazatértét követően 3 hónappal foglalta el ismét műsorvezetői székét, és Pálffy Istvánnal felváltva vezeti a Híradó esti főkiadását. Hegedűs Judit – aki 2005 novemberében vezette először a Híradó esti főkiadását – vasárnap este egy időre elköszönt a nézőktől, mert hamarosan édesanya lesz. (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.