KÉPZELJE!

Egy francia falu nemrég elhunyt mészárosa a településre hagyta házát és birtokát. Cserébe azt kérte a közösségtől: örökségét felhasználva valósítsa meg a kommunizmust. Albert Le Roy keményvonalas marxista volt. Néhány hónapja halt meg, végrendelete azonban csak most került elő egy fiók mélyéről.

Egy francia falu nemrég elhunyt mészárosa a településre hagyta házát és birtokát. Cserébe azt kérte a közösségtől: örökségét felhasználva valósítsa meg a kommunizmust. Albert Le Roy keményvonalas marxista volt. Néhány hónapja halt meg, végrendelete azonban csak most került elő egy fiók mélyéről. A férfi vagyona 140 ezer eurót tesz ki. Az egykori Francia Kommunista Párt egyik tagja megakadályozta, hogy a helyhatóság eladja az épületet és a hozzá tartozó 2,5 hektáros területet. A falu néhány lakója úgy látja, hogy a település vezetésének tiszteletben kellene tartania az egykori mészáros kérését. Mások azonban azt gondolják, hogy a polgármesternek nem kellene ezzel foglalkoznia. Az elöljáró csak annyit mondott az üggyel kapcsolatban, hogy a kommunizmus ilyen fajta helyi megvalósítása meglehetősen ritka. Szerinte a problémát nehéz megoldani, először is azt kellene tudni hozzá: mit értsenek a kommunizmus felépítése alatt. (stop)

Tallós Rita ott volt Berlinben, amikor egy ámokfutó tinédzser 31 embert megkéselt. A színésznő is kíváncsi volt az új központi vasúti pályaudvaron tartott avató ünnepségre, azonban még időben távoztak a helyszínről. – Ott voltunk az ünnepségen, de nem tetszett a zene, ráadásul olyan sokan voltak, hogy az egész napi városnézés után azt javasoltam a barátomnak: inkább menjünk haza, és bontsunk fel otthon egy üveg pezsgőt – mesélte a Napi Ásznak a Jóban Rosszban agyafúrt üzletasszonya. – Nagyon örülök, hogy ennél a tragédiánál is megéreztem valamit, ezért eljöttünk, és így nem lett semmi baj. Az egész világot bejárta a hír, hogy egy 16 éves fiú a péntek éjszakai avatóünnepségen ámokfutásba kezdett, és késsel szurkálta az útjába kerülőket. Ráadásul kiderült, az egyik áldozata HIV-pozitív. (stop)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?