Kémiai Nobel-díj a molekuláris gépek kutatásáért

Stockholm |

<div>A molekuláris gépek kutatásáért kapja három tudós, a francia Jean-Pierre Sauvage, a brit J. Fraser Stoddart és a holland Bernard L. Feringa az idei kémiai Nobel-díjat.</div>

A kutatók a világ legkisebb gépezetei, a molekuláris gépek tervezéséért és előállításáért részesülnek az elismerésben – fogalmazott indoklásában a Nobel-bizottság bizottság.A 71 éves Sauvage a Strasbourgi, a 74 éves Stoddart a Northwestern, a 65 éves Feringa a pedig a Groningeni Egyetem munkatársa. A kitüntetettek 8 millió svéd koronával gazdagodnak, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik. Magyar születésű díjazottak Magyar születésű tudósok közül eddig öten kaptak kémiai Nobel-díjat. Az 1925. évit a Németországban élt Zsigmondy Richárd vehette át a kolloid oldatok heterogén természetének magyarázatáért. Az 1943. évit a Németországban, Dániában és Svédországban élt Hevesy György kapta a kémiai folyamatok kutatása során az izotópok indikátorként való alkalmazásáért. 1986-ban a Kanadában élő Polányi János megosztva kapta a díjat a kémiai reakciók folyamatának jobb megértését szolgáló kutatásaiért, reakciódinamikai felismeréseiért. 1994-ben az Egyesült Államokban élő Oláh Györgynek a pozitív töltésű szénhidrogének tanulmányozása terén elért eredményeiért, míg 2004-ben az Izraelben élő Avram Hershkónak (Herskó Ferencnek) a sejtbiológia terén elért alapvető kutatási eredményeiért ítélték oda a kémiai Nobel-díjat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?