Jól megnézték az új first ladyt

Szlovákiában általában háttérbe húzódnak a first ladyk, csak elvétve jelennek meg kampány idején a választópolgárok előtt, beiktatási ceremónián, vagy akkor, ha protokolláris feladatuk van. Politikusaink inkább elrejtik családjukat, míg a nyugati demokráciákban hagyomány, hogy a választók mindent tudni akarnak a vezető politikusok hozzátartozóiról, a közszereplők szeretteiről, sőt szeretőiről.

Ivan Gašparovič és felesége, az új szlovák first ladyČTK-felvételA múlt héten iktatták be Szlovákia új államfőjét. Vele együtt egy új first ladyt kaptunk. Vajon mit várhatunk tőle? Silvia Gašparovičová egyik interjújában azt mondta, nincs semmilyen first ladys példaképe, ám pontos elképzelése van arról, hogy elnökfeleségként mivel szeretne foglalkozni. Elsősorban bizonyos továbbképzési projekteket szeretne támogatni és fogyatékos gyerekeknek akar segíteni. Már férje megválasztása után szervezni kezdte csapatát, az embereket, mint mondta, elsősorban korábbi munkahelyéről, az építésügyi minisztériumból toborozza. Bár Silvia Gašparovičová nem újonc, hiszen mint politikusfeleség gyakran részt vett különböző hivatalos találkozókon, fontosnak tartja a protokollszakértők munkáját. Tudatosítja, egy first ladynek igenis számít a külseje, már nem csak önmagát kell képviselnie, reprezentálnia kell abban a szerepben, amelyben mindent el kell játszani – a ragyogó estélyi ruhás hölgytől, a jótékonykodó asszonytól, a gondoskodó anyáig.

Lehetséges, hogy Szlovákiában is egy új típusú, a két előbbi elnökfeleségnél energikusabb first ladyt ismerhetünk majd meg, aki megváltoztatja az inkább háttérbe húzódó szlovák elnökfeleségekről alkotott képet, akiről majd a sajtóban is olvashatunk, akiről majd az emberek is beszélnek? A pletyka szintjéig máris eljutott az új first lady. Az elnök beiktatási ünnepségén jól megnézték Silvia Gašparovičovát a hozzáértő újságírók, majd megállapították: fekete kosztümjében, harisnyájában, cipőjében elegáns benyomást keltett, csak a kalapja volt kissé „elnyomó”.

Nálunk nem szokás

Annyi pletykát, és annyi botrányt sosem fog tudni „összehozni” a mindenkori honi elnökfeleség, mint mondjuk a mindenkori amerikai first lady. Mert ez nálunk és térségünkben nem szokás. Ilyen szempontból talán csak a fékezhetetlen Dagmar Havlová lógott ki a sorból. Václav Havel volt cseh elnök szép szőke felesége, aki a hetvenes és a nyolcvanas években népszerű színésznő volt, gyakori témája volt a bulvársajtónak. Pár évvel ezelőtt például Prága utcáit szinte ellepte a Hustler amerikai bulvárlap egyik plakátja, amely egy bőrbe öltözött szőke hölgyet ábrázolt korbáccsal a kezében. Alatta ez a felirat volt olvasható: A várban a domina uralkodik? – nyilvános célzásként azokra a prágai pletykákra, amelyek szerint Csehországot nem Havel, hanem felesége irányítja. Még korábban bírósági per lett egy nagyméretű plakátból, amely a Ravelli cipőket reklámozta. A Václavka és Dášenka felirat alatt egy kiskutya Havel zöld mellszobrát nyalogatja. Havelék a személyiségvédelmi pert megnyerték, s ötmillió koronás kártérítést kaptak a cégtől. Slágertéma volt, hogy hány szeretője volt színésznőkorában a vonzó Dagmar asszonynak. Havlová aszszony ezeket a cikkeket, állításokat nem kommentálta. – Ilyesmivel nem foglalkozunk – jelentette ki szóvivője. Dagmar asszony teljesen más típus volt, mint elődje, Olga Havlová, aki csendben, sajtóvisszhangok nélkül igyekezett segíteni azoknak az embereknek, akinek az állam nem akart vagy nem tudott. Ő volt az utolsó csehszlovák first lady.

Különböző elnökfeleségek

Különböző elnökök és természetesen különböző elnökfeleségek honoltak a prágai várban. Az önálló Csehszlovákia megalakulása után az első first lady az amerikai Charlotte Garrigue-Masaryk volt. Ismert sztori, hogy a későbbi elnök miként mentette ki a folyóból az amerikai hölgyet, akit aztán – a lány apjának nagy bánatára – feleségül vett. Charlotte művelt, előkelő hölgy volt, csakúgy, mint Hana Benešová, aki végig kitartott férje mellett. Aztán jöttek a kommunista first ladyk. A törvénytelen gyerekből „nagyságos asszonynyá” avanzsált Marta Gottwaldová eléggé nevetségesen hatott az elnöki rezidenciában, Marie Zápotocká egyszerű munkáslány volt, s mindig az is maradt, és Božena Novotná munkásmozgalmi dolgozó sem volt ugye first lady alkat. Irena Svobodová próbálkozott újítani, a mély kommunizmus után egy kis szabadságot hozott az elnöki rezidenciába. Amikor 1977-ben a szocialista köztársaság lakossága arról értesült, hogy helikopter-baleset következményében életét vesztette Viera Husáková, sokan nem is sejtették, hogy ez az intelligens úri hölgy egyben elnökfeleség is volt.

Szlovákiának eddig két first ladyje volt: Emília Kováčová korábban rektorhelyettes volt, majd elnökfeleségként alapítványaival és jótékonysági tevékenységével teremtett hagyományt. Végül is ezt a hagyományt vitte tovább a múlt héten leköszönt elnök felesége, Irena Schusterová is. (ug, mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?