Jókainé konyhatitkai

Jókaiék kissé viharos házasságkötésük után boldog házasságban éltek, noha úgy hírlik, hogy azért mindvégig az „asszony” tartotta a gyeplőt, vagy hordta a kalapot. Ezt azonban úgy is lehet értelmezni, hogy Jókai Mór ezzel megszabadult a családi gondoktól, és nyugodtan írhatott vagy ápolhatta szeretett szőlőskertjét...

Jókainé Laborfalvi Róza (1817–1886), családi nevén Benke Judit, nagyfejedelmi alkatú színművésznő volt, mindamellett nagyon értett a konyhaművészethez is. Különösen a magyaros ételeket kedvelte, készítette és tálaltatta vendégeinek, akik őszintén dicsérték konyháját. Jókaiéknál gyakori volt a töltött káposzta, amelynek titkait csak a „nagyasszony” ismerte. A csipedett is a finom ételek közé tartozott, amit ízletes, cukorédességű, frissen tört tejes csöves kukoricával ettek, fogyasztottak vendégei. Híres volt a Jókainé által készített, rizzsel körített paprikás csirke. Róza asszony receptje szerint készült juhhúsból – mai szóhasználattal élve birkahúsból – a gulyás, aminek ízeit azok is dicsérték, akik egyébként nem túlzottan rajongtak a bárányért... Ám a halételek sem hiányoztak asztaláról. A pompás hallevesek mellett a balatoni fogast vagy süllőt is remekül tudták elkészíteni, amit kellőképpen méltányoltak és köszöntek meg az egybegyűlt barátok, vendégek. No de, a süllőn és a fogason kívül van a Balatonnak még egy remek hala, a garda, amiből remek specialitást lehet készíteni.

A garda (Pelecus cultratus), a pontyfélék családjába tartozik, de kisebb hal, sugár-kardosnak is hívják, átlag fél kiló, ritka köztük az egykilós hal. Húsa nagyon ízletes, de nagyon szálkás, hát Jókainé ezen is tudott segíteni... Irányításával a gardát ezüstösen csillogó apró pikkelyeiktől és belső részeiktől megtisztították, azután deszkára fektették és mindkét oldalán egészen a gerinccsontig ötven-ötven vágást tettek éles késsel. Ezek a bevágások arra szolgáltak, hogy a halszálkákat elaprózzák úgy, hogy evés közben a fogyasztó vendég észre sem veszi. A szálka tehát nem akadhat meg a torkán. Azután a halat – mármint a száz vágással bevágott halakat – jó édespaprikával és sóval mindkét oldalról bedörzsölték és megsütötték. De a halsütés sem volt egyszerű, annak is megvolt a módja: „Egy felhasogatott fazsindelyből hegyesre faragott kis nyársat, a »cserépcsíkot« a hal száján keresztül úgy nyársalják fel, hogy a hegyes vége a hal farkánál valamivel hosszabban kiálljon, úgyhogy meg lehessen fogni ezt a fácskát. A hal feje oldalán pedig még hosszabb darabnak kell kimaradnia a cserépcsíkból, hogy annál fogva a sütni való halat oda lehessen tűzni a parázs mellé.”

Amint olvashattuk a hal elkészítésének eme módja közös munka volt, vagyis a szabadban a tűznél, parázsnál mindenki sütötte a maga halát, amire leginkább üdüléskor, nyaraláskor került sor. Jókaiéknak is volt nyaralójuk a Balaton partján, így hát gyakori volt a gardasütés vendégeik és szomszédaik társaságában...

A meghívottak általában akkor érkeztek a gardasütés színhelyére, amikor már fénylett és izzott a parázshalom, hozták, majd szétosztották a cserépcsíkokra húzott halakat. Megkezdődhetett a gardasütés. Amikor már terjedt a piruló halacskák étvágygerjesztő illata, a farkuk végén kiálló fanyársnál megfordították, hogy ne csak az egyik, hanem a másik oldaluk is megsüljön. Azután lehetett is fogyasztani a parázson szép pirosra sült halakat. Minden vendég kihúzott magának annyi halacskát, amennyit kívánt, vagy bízott benne, hogy el tud fogyasztani, és pompásan falatozott a pirosra sült garda ízletes húsából. Finom puha cipót és uborkasalátát kínáltak a hallakoma mellé, de ízlett a kitűnő zamatú Balaton-melléki bor is. A vendégek természetesen nem asztaloknál ültek, hanem a tűz körüli gyepszőnyegre telepedtek. De azért Róza aszszony az idősebbek kedvéért hozatott néhány padot is...

Történt egyszer, mikor egy Mórocz nevű szomszéd volt a gardasütés rendezője, hogy az illat odacsábította Róza asszony Selika nevű kedvenc kutyáját is. Az egyébként szófogadó, illemtudó jószág szinte megbódult, és közelről szeretett volna meggyőződni a finom illatok forrásáról. A parázs mellé tűzdelt halakhoz baktatott és beindította szaglószerveit. Ám a vendéglátó a kutyára rivallt: – Csiba, ne! Takarodol innét! – erre a nagytestű eb elkotródott. Ám a kutya úrnője nagyon a szívére vette e durvaságot, a kedvencével szembeni inzultust, és soha nem tudta megbocsátani Mórocznak.

A lakoma utáni vidám danolászás sem tudta felvidítani, fáradtnak tettette magát és hazaindult. Elsőnek férje, Jókai Mór követte, de a többi hozzátartozója sem maradt tovább.