ÖSSZEFOGLALÓ
Jenei József több évtizede volt Antal Imre legközelebbi barátja. Ugyan volt egy időszak, amikor nem igazán találkoztak, de telefonon akkor is tartották a kapcsolatot. József az utolsó, legnehezebb hetekben, hónapokban barátja mellett állt.
Jenei József vallomása
Jenei József több évtizede volt Antal Imre legközelebbi barátja. Ugyan volt egy időszak, amikor nem igazán találkoztak, de telefonon akkor is tartották a kapcsolatot. József az utolsó, legnehezebb hetekben, hónapokban barátja mellett állt.
– Úgy gondoltam, hogy segítségre van szüksége, mert nem volt mellette senki. A negyvenvalahány év „kötelezett” arra, hogy ezt vállaljam. Makacs ember volt, nem volt könnyű rajta segíteni. Ez a folyamat körülbelül tíz éve kezdődött. Aztán közrejátszottak a vendéglői cimborák is, nem tudtam tőlük megvédeni. Utáltam vendéglőbe járni, ott órákat ücsörögni. Ha elmentünk ebédelni, és vége volt, én már mentem is – mesélte József a Reggeliben.
Antal Imre halála után néhány újságcikkben azt boncolgatták, vajon hová lett a humorista vagyona?
– Butaságot írnak az újságok, össze-vissza. Merthogy ő egy eltartási szerződést kötött egy ismerősünkkel. Azt a lakást is felértékelték 45 millióra, nem tudom, kicsoda. Az igaz, hogy volt egy nyaralója Szentendrén, azt is felértékelék, így jött ki a 100 millió. Hogy ki értékelte fel, azt nem tudom. Azt is írták a minap, hogy én raboltam ki a lakását. Sok szenynyet összehordanak.
Jenei József halála előtt néhány nappal látta utoljára Antal Imrét. Azt mondja, akkor már tudta, hogy nem sok jóra lehet számítani. (netbulvar)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.