Egy korszakalkotó karácsonyi dal

Az ötletgazda Bob Geldof 1984 őszén látott egy dokumentumfilmet a BBC-n az etiópiai állapatokról, és úgy érezte, tennie kell valamit. Főleg egy önkéntes nővér szavai kavarták fel a lelkét, aki a filmben elmondta, hogy nap mint nap választania kell az éhező gyerekek közül, kiknek adja a rendelkezésre álló kevés ételt, és kik azok, akik már menthetetlen állapotban kerültek a misszióhoz. 

Az ír Boomtown Rats punk-rock zenekar frontembere mindig is érzékeny volt a társadalmi problémák iránt. Első világslágerük, az 1979-es I Don’t Like Mondays például egy (megtörtént) iskolai lövöldözésről szól. Geldof a szövegírás mellett a szervezéshez is nagyon értett: 

pár nap alatt sikerült meggyőznie a legnépszerűbb brit előadókat – köztük Bonót, Stinget, George Michaelt, a Duran Duran-os Simon LeBont, Phil Collinst, Paul Youngot, a Status Quo tagjait - hogy vegyenek részt egy Band Aid nevű projektben. 

Boy George például a Culture Club amerikai turnéjáról repült haza két napra emiatt. 

„Tudják-e egyáltalán, hogy karácsony van?“- hangzik a refrén, a dal pedig arról szól, hogy mialatt mi önfeledten ünneplünk, dúskálunk az anyagi javakban, a világ másik felén naponta emberek ezrei halnak éhen, és itt az idő, hogy segítsünk rajtuk. A Do They Know It’s Christmas szövegét Geldof írta, zenéjét Midge Ure, az akkoriban rendkívül népszerű Ultravox zenekar frontembere jegyzi. A producer pedig az a Trevor Horn volt, akinek jövőbe látó slágerével (Video Killed the Radio Star) indult három évvel korábban a Music Television (MTV) adása, és aki sokat tett az elektronikus zene térhódítása érdekében.

A rendhagyó karácsonyi dal ötletétől a megvalósításig csupán hat hét telt el, 1984 december 3-án került a boltokba a kislemez, és az együtt éneklős videoklip is tarolt az MTV-n, hiszen a sztárfelhozatal tényleg elképesztő volt - bár bőven vannak köztük olyanok, akikre ma már csak kevesen emlékeznek. Ráadásul a Do They Know It’s Christmas nélkül a We Are the World című sláger sem született volna meg.

Az amerikai kollégáknak (konkrétan Lionel Richie-nek és Quincy Jones-nak) ugyanis olyannyira megtetszett a jótékonykodás ezen formája, hogy a következő év januárjában USA for Africa néven összehozták a saját projektjüket, amelyben Bob Geldof szakmai tanácsadóként vett részt. De ez már egy másik történet, amelyet a Netflixen elérhető remek dokumentumfilm (The Greatest Night in Pop) elevenít fel. 

A brit segélydal hatalmas sikert aratott, a kislemez egymillió példányban kelt el az első héten, és a slágerlista élére ugrott. Az Egyesült Királyság történetének leggyorsabban eladott kislemezévé vált, ezt a rekordot egészen 1997-ig tartotta, amikor átvette a vezetést Elton John Candle in the Wind című, Diana hercegnő tiszteletére átírt dala. 

Bob Geldof további fontos érdeme, hogy a következő év nyarán, azaz 1985-ben két szuperkoncert zajlott párhuzamosan a londoni Wembley-ben és Philadelfiában. Ingyen lépett el mindenki, aki számított, sőt, a sztárok menedzsmentjei szabályos harcot vívtak a szervezőkkel tíz percnyi jelenlétért is. Mert mindenki ott akart lenni – egyrészt a nemes ügy miatt, másrészt azért, mert tudták, hogy több millióan nézik majd őket világszerte. Bob Geldofot a következő évben Nobel-békedíjra javasolták, amit nem ő kapott meg, Erzsébet királynő azonban lovaggá ütötte. A dalt azóta háromszor is kiadták a kerek évfordulók alkalmából, az épp aktuális sztárok bevonásával. 

De vajon miért tekinthető a negyven éves Do They Know It’s Christmas 2024 legfontosabb karácsonyi dalának? A válasz egyszerű: ma is nagy slágernek számít, és korunk sztárjai is szívesen veszik a felkérést. Az még hagyján, hogy az idei változatban a fiatal Bono együtt énekel az idősebb Bonóval. Olyan nevek mondtak igent a közös dalolásra, mint Chris Martin, Rita Ora, Robbie Williams, Sam Smith vagy Ed Sheeran, és a kísérőzenekar sem akárkikből áll: Paul McCartney, Sting és John Taylor basszusgitározik, Phil Collins, Roger Taylor és Danny Goffey dobol, a Radiohead-es Thom Yorke zongorázik (!), Paul Weller, Damon Albarn (!), Midge Ure, Johnny Greenwood, a Spandau Ballett-es Gary Kemp és Justin Hawkins gitározik. (A felkiáltójelesekre egyáltalán nem jellemzőek ezek a hangszerek). A felvételen ráadásul az eredeti közreműködők közül is többek hangja szerepel, őket a 73 éves Bob Geldof személyesen választotta ki. 

Első blikkre talán túl hosszúnak tűnhet a közreműködők névsora, a végeredmény mégsem megalomán módon túldíszített. Ezért a bravúrért ismét csak Trevor Hornt illeti a dícséret, akinek producerként sikerült csodálatos egyensúlyt teremteni a múlt és a jelen között – ha nagy szavakkal akarunk élni. Az új felvétel a karácsonyi időszakban rendszersen szerepel a rádiókban, még nálunk is. A letöltésekből származó bevételt pedig természetesen ismét csak az afrikai éhezőknek szánják az alkotók. És most talán valóban sikerül célba juttatni a pénzt…

Az eredeti misszió ugyanis kudarcba fulladt. Bob Geldof, ez a zseniális zenész és még zseniálisabb szervező nem sejtette, hogy az éhezőknek szánt adományok nyolcvan-kilencven százalékát egyszerűen lenyúlták az etióp hatóságok, és a kommunista félkatonai csoportok finanszírozására fordították. 

A sztárok összefogása azonban így is fontos volt, mert ráirányította a világ figyelmét az etiópiai éhezőkre, illetve más afrikai államok nehéz helyzetére. A fekete kontinens problémái azelőtt szinte egyáltalán nem foglalkoztatták a fejlett nyugat országainak átlagpolgárait. Bob Geldof érdeme, hogy a nyolcvanas évek közepétől egyre több civil szervezet és állami intézmény igyekszik segíteni az éhínség felszámolásában.