Amikor túl sok volt már a Csendes éjből – Alternatív karácsonyváró dalok

A mai brit rockzene legnagyobb sztárjai kórusban vallják, hogy mindannyian Ray Davies köpönyege alól bújtak ki. Az 1963–1996 között működő The Kinks agytrösztje olyan slágereket jegyez, mint a Lola, a You Really Got Me, a Waterloo Sunset vagy az All Day  and All of the Night. Ebben a dalban nemes egyszerűséggel egy nagyobb összeget kér karácsonyra a Mikulástól, sokak vágyait megfogalmazva. A továbbiakban pedig felsorolja, mi mindent vásárolna a pénzből. A The Kinks-féle koszos, lendületes, néhány akkordból összerakott rock and roll szól itt is, humorral és öniróniával. Ray Davies zenekara sokak szerint jóval megelőzte korát. És tényleg: olyan frissen hangzik ez a szerzemény, mintha idén rögzítették volna.

Sokak szerint James Brown a show-biznisz történetének legenergikusabb előadója. Nem hiába tekintik őt a soul keresztapjának. Kevesen voltak képesek nála rövidebb idő alatt forró hangulatot teremteni a koncertteremben. James Brown három karácsonyi albumot is kiadott hosszú pályafutása során, ezeken vannak vidám és táncolható számok és mélyebb, igényesebb szerzemények is. Talán mind közül a legfurcsább ez a Mikulást egyenesen a gettóba irányító dal, amely az 1968-as Soulful Christmas albumra került fel, „Mondd meg, hogy James Brown küldött”– köti a Mikulás lelkére az énekes. A dalt később Snoop Dogg is feldolgozta, de mi inkább az eredetit ajánljuk figyelmükbe.

Az ír kocsmahangulat nem igazán jellemző Bob Dylanre, a Mikulásról való dalolás még kevésbé. Ezért is lepődtünk meg kissé, amikor rátaláltunk az amerikai rocktörténet egyik legegyénibb hangú költőjének 2009-ben született dalára. Semmi társadalomkritika, háborúellenesség vagy egyéb politikai üzenet, semmi önmarcangolás, de még szürrealista szimbólumok és bíráló tónus sem fedezhető fel ebben a dalban. Vidámság, sodró lendület, humor és a zene iránti szeretet annál inkább. Az összhatás rendkívül pozitív, talán azért is, mert Bob Dylantől nem vártunk ilyesmit.

Sokan Michael Buble vagy Darlene Love előadásában ismerték meg ezt a dalt, a Death Cab for Cutie azonban úgy forradalmasította, hogy nem nyomta agyon, illetve nem fordította a visszájára. Az alternatív szcéna liblingje, a washingtoni Ben Gibbard huszonhat évvel ezelőtt alapította meg fura nevű zenekarát, amely sikert sikerre halmozott, sőt, a Codes And Keys című albummal a fősodorba is sikerült betörnie, legalábbis az Egyesült Államokban. Nálunk kevésbé ismertek, pedig az itteni rádiók is nyugodtan játszhatnák a számaikat: azok a szélesebb közönség számára sem emészthetetlenek.

Jack White eredetileg dobosként tevékenykedett több detroiti underground bandában, majd a 90-es évek közepén gitárt ragadott, és akkori feleségével, Meg White-tal megalapította a The White Stripes duót, amely világhírű lett. Ez a dal meglepő módon countrys beütésű, a bendzsó és a hegedű dominál benne, afféle laza bolondozás legalábbis a duó lázadó, rockos atti­tűdjéhez, illetve Jack White későbbi szólóprojektjeihez képest. 2003-ban jelent meg a Jude Law, Nicole Kidman és Renée Zellweger nevével fémjelzett Hideghegy című film egyik betétdalaként.