Jaj, úgy élvezem én

Hogy mit? Természetesen a strandot. Azóta, amióta úgy tudom, hogy az eperfagyi hű, de finom. Igaz, strandra nem kizárólag a fagyi végett jár az ember. Annak örülne igazán, ha két hassüttetés közt úszhatna egy jót. Ez persze városban lehetetlen. Elnéptelenednek a lakóházak, és benépesülnek a strandok, karcsapásnyi hely sincs a medencékben, van viszont fröcskölés, zsivaj, sikongatás halláskárosodásig. És ínycsiklandó falatokat sejtető illatok, habzó, langyos sörök, hosszan tekergő sorok, meg rosszcsont kölykök, akik csak azért is végigtrappolnak a takarón, hosszan kunyerálnak, egyre hangosabban enni- és innivalóért. S vannak szülők, akik nyugalmat szeretnének, némi kikapcsolódásra vágynak. Meg vannak másfajta felnőttek, akik kihozzák a teljes háztartást. Elöl megyen apuka, hatalmas hűtőtáskával és pocakkal, ez utóbbiba döntögeti egész délután a hűtőtáska tartalmát, a hat-nyolc üvegnyi sört. Utána ballag anyuka, teli szatyrokkal, a szatyrokban ételhordóval, tányérokkal, evőeszközökkel, némi üdítővel, ami, persze egy órán belül ihatatlan, de ne nyafogj, nem veszünk semmit, a hideg üdítőtől a múltkor is torokgyulladást kaptál. Mars a vízbe, de egy óra múlva kifelé, mert ebédelünk. Apuka árnyat keres, és aki keres, talál, de anyuka már csak a tűző napra heveredhet, nem baj, kap egy kis színt, napégés-foltokat, fejfájást, napszúrást, ráadásul szemmel követheti a lurkókat – egy ideig, amíg ki nem derül, hogy az a szőke fej más kisfiúé, amaz a szárnyacska százhuszonöt példányban fogyott, a vézna karocskával egy másik kislány csapkod. Apuka szundikál, anyukát a frász törögeti. Percenként az órájára pillant, déli tizenkettő előtt a medence felé veszi útját, keresgél, kiabál, riasztja apukát, apuka morgolódik, de tekintélyt parancsoló alkata, no meg a beígért pofonok meghozzák gyümölcsüket. Aztán már csak a parancsszavak hallatszanak. Leülni, egy tányér, két tányér, négy tányér, egy adag petrezselymes krumpli, két adag, négy adag, egy szelet rántott hús, két szelet, négy szelet, egy kis uborkasaláta ide, egy oda, egy amoda. Kés, villa, szalvéta, kuss. Ugye, mintha otthon lennénk? Vasárnapi idill – mosolyog anyuka a gyerekekre, akik vágyakozó szemmel lesik a szomszédokat. Papírtálcán sült kolbász, mustárral, kenyérrel, locsog, fecseg az egész család, nem zavarja őket a szomszédból átáramló vasárnapi ebéd szaga.