Itt a farsang, megkezdődött a báli szezon

A bál elnevezése latin-olasz eredetű, a ballare (táncolni) szóból ered. Lényegében társas táncmulatságot jelent – a középkor szigorú erkölcsei miatt csak igen lassan jött divatba. Az első bált 1385-ben, VI. Károly és Bajor Izabella menyegzőjének alkalmából rendezték Amiens-ben. Az ötlet utóbb Medici Katalinnak is megtetszett, aki kitalálta a kezdetben szolidnak szánt, ám hamarosan csupán kacérkodásra szolgáló álarcot. Mai formájában a bál XIV. Lajos uralkodása alatt terjedt el. Hamarosan egész Európa táncra perdült. Kezdetben az uralkodó joga az udvari bálok rendezése. Az arisztokrácia 1715-ben Párizsban rendezte az első (Opera)bált, amelyre hamarosan a gazdag polgárok is megszerezték névre szóló és társadalmi rangot jelentő meghívójukat. Széles körben elterjedt szórakozási formává a 19. században vált.

Ruha teszi a bálozót?

Bál bált követ ezekben a hetekben. Aki teheti, ezeken a rendezvényeken megjelenik. Murphynek a báli ruháról is van törvénye: „Ez az az öltözet, amelynek ára fordítottan arányos a kihordási idővel, hiszen a méregdrága darabot csak egyszer illik felvenni, ám mivel nejed idomaira passzintották, így esélyed sincs arra, hogy eladd.”

Mit vegyünk fel a bálba? Nem is olyan régen, negyed századdal ezelőtt még így szólt a szentencia: „A nők nadrágos öltözékei az estélyi viseletek közé is valók, s nemcsak praktikus viselet, de tunikával, magas sarkú cipővel az egyenes szárú nadrágok még az alacsonyabb termetűeknek is előnyös formát adnak. A fiatalabbak és nyúlánkabbak karcsúsított rövid kabátkát, spencert választhatnak maguknak posztóból vagy bársonyból az egyenes szűk nadrághoz, aki viszont jobban kedveli a szoknyát, széles düsessz (nehéz atlaszselyem) övvel madeirázott vagy hímzett taft felsőrésszel variálhatja.” A düsessz mellett egyéb fényes anyagok – különösen a szatén és a különböző fényes felületű dzsörzé – igyekeztek emelni a puhuló diktatúra báljainak fényét. A háziasszony vehet fekete posztó vagy bársony nadrághoz virágos vagy egy színű matlaszét, esetleg brokátot megfelelő pántozással díszítve. A lányok öltözhetnek a nagyanyáik által viselt 1940–50-es évek divatja szerint romantikus vagy amerikai stílusú ruhákba. Az előző, könnyű dzsörzéből, kasmírból, esetleg taftból készülhet csipke, tüll vagy organza masnival, antik brossal, derékon vékony lakk övvel. Az utóbbi zsorzsettből, könnyű dzsörzéből, selyemből előnyös.

A rendszerváltozással visszanyerte létjogosultságát a szmoking és a frakk, utóbbi fehér mellénnyel és csokornyakkendővel. Hölgyeknek hosszú ruha, mély dekoltázs járja. A divattanácsadó szerint ne kössük a csokornyakkendőt túl szabályosan. Ha megkötöttük, bízzuk sorsára, ne igazítsuk folyton! Esti öltözetben ne tartsuk kezünket kabát- vagy nadrágzsebben! Csak akkor nyúljunk zsebbe, ha ruhatárat fizetünk vagy borravalót adunk! Ne tűzzünk virágot a frakk vagy szmoking gomblyukába! A szmokingot csak akkor gomboljuk ki, ha verekedést akarunk megakadályozni vagy kezdeni! Viseljük az esti ruhát olyan könnyedséggel, mint a mindennapi zakót, és mulassunk jól!

Az első bálozó ruhája

Bár felsőbb körökben illett minden bálra új ruhát felvenni, a családok elsősorban az eladó lányokra áldoztak. Az első bálozó ruhája fehér, virága a rózsa. Kivágása finom, ékszere alig csillog. A következő években az ifjú hölgyek válogathattak a rózsaszín, halványkék, világoszöld és sárga színek között. A mamák a bordó, a dohánybarna, a lila, a szürke, a mélykék és sötétzöld árnyalataiban pompázhattak. Csupán az idősebb asszonyok viseltek feketét. Nemcsak a nagyon exkluzív bálokon lehet csillogni, mint például az operabál, hanem akár munkahelyi vagy egyéb táncestélyeken is. Noha az estélyi, alkalmi ruhák a kifogástalan alakú nőkön mutatnak igazán jól, hozzáértéssel és némi leleménnyel mindenkinek lehet megfelelő ruhát találni.

A báli ruha anyaga manapság főleg bársony és selyem. A bársony (nemcsak az alkalmi, a hétköznapi ruháknál is) a divat reneszánszát éli. Jó párosítás, elegáns viselet a bársony selyemmel, muszlinnal, csipkével kombinálva. A báli ruha deréktól lefelé hangsúlyozottan bővül, földig érő tüll alsószoknyával. Hozzá ékszer és hosszú kesztyű a divatos kiegészítő. Az ékszer a strassz és a briliáns. Mindenképpen úgy kell kiválasztani, hogy harmonizáljon a ruhával, az optimális, ha egyik kiemeli a másikat. (Régen a gyertyavilágítás idején az ékszer csillogott-villogott, ma már nincs sötét a bálokon, bátran viselhetők a színes kővel díszített ékszerek is.)

A szebbik nem báli ruhakölteményei között az elegánsan egyszerűtől a romantikus, uszályos estélyiig minden megtalálható. Az anyagok áttetsző sifonok, csillámló, flitteres csodák, muszlinok, csipkék. A csipkéből készülhet boleró, kabátka, pelerin, de csak díszként is alkalmazható. A cipők – ezüsttől a feketéig, tafttól a lakkig – kiválasztásánál nemcsak az a szempont, hogy harmonizáljanak a ruhákkal és a többi kiegészítővel, hanem hogy kényelmesen lehessen táncolni is bennük.

Ruha teszi a bálozó embert? Nem feltétlenül. Bár az öltözködés jelbeszéd, de például a frakkhoz tartozó széles selyemöv, amelyet elég sokan viselnek, gyakran furcsán hat, mert keveseknek áll jól. A hölgyek, ha nincs elég pénzük új báli ruhára, felvehetnek hosszú szoknyát is, blúzzal. Bár a szoknya eléggé egyszerű hatást kelt, de ha a blúz alkalmi jellegű és jó anyagból készült vagy csipke, fodor díszíti, nyugodtan és méltósággal viselhetik a táncos estélyen.

Tánctrendek és táncrendek

A báli mulatságok szervezői jól tudják, miként adhatnak rangot a vidám ünnepségeknek. A farsangi szokások e téren sem maradtak változatlanok, útmutatónak, ötletadónak azonban kiválóan megfelelnek a hagyományok.

Általában egy cigány- és egy dzsesszbanda muzsikált. Volt műsor, majd nyitótánc. A tánc akkoriban még nagyon sokat jelentett: egyetlen módja volt az úrilányok érintésének. Szupé, azaz vacsora után kezdődött az igazi mulatozás. A farsangi bálok idején ma is válogatott szalonzenekarok húzzák a talpalávalót, mindenféle stílusban. Tvisztet cigánytánc, keringőt, tangót csárdás követhet, s szamba, lambada, rockdallamok vérpezsdítő ritmusaival lesz még változatosabb a karneváli hang- és táncparádé. A táncok sokfélesége azonban nem volt mindig ennyire jellemző a farsangi időszak báljaira. Kezdetben a bécsi valcer, a cseh polka és a lengyel mazurka volt a kedvenc. A francia négyes 1836-ban csatlakozott a repertoárhoz. A csárdást 1840-ben táncolták először egy bálon. A két világháború között többnyire keringő és a csárdás volt a nyitótánc. A 20. század közepétől a bálok sikerének fokmérője az volt, hogy a nyitótáncot – a palotást, esetleg nyugati szokás szerint francia négyest – hány pár járta: kétszáz párnál kevesebb már bukásnak számított. Nemkülönben fontos volt, hogy a befejező szupécsárdást hányszor újrázták. Legalább háromszor kellett, de ha ötször, hatszor, sőt hajnalig ismételgették, a rendezők megnyugodhattak: a bál igazán nagy sikert aratott. Újabban reneszánsz nyitótánc is dívik a bálokon a hagyományos keringő mellett.

A báli táncokat valamikor meghatározott sorrendben ígérték oda a hölgyek szívük választottjának vagy az estélyen felbukkanó alkalmi partnerüknek. Az ilyeténképpen osztogatott kegyet táncrendnek hívták. Ma már nem divat, de – ha van – a táncok rendje még mostanság is meghatározója egy-egy bál hangulatának. A borítékba zárt, bőrre nyomott nyolclevelű könyvecske, amelyet a figyelmes rendezők ceruzával is elláttak, tartós divattá vált. Száz évig szebbnél szebb kivitelben a táncrend lett minden báli mulatságok legfőbb ékessége – természetesen a hölgyek ruhakölteményei mellett. Jaj volt annak, aki nem tartotta be a sorrendet, arról nem is beszélve, hogy emiatt másnap a két lovagnak párbajoznia illett egymással. Az első bálozó lány táncrendjébe feliratkozó fiatalurak egyike – ideális esetben – már a kisasszony jegyese lehetett a következő esztendőben. Szépanyáink táncrendjei valóságos iparművészeti alkotások voltak. Az eredetileg parányi füzet lapjain sorrendben felsorolva szerepeltek a különböző táncok, melléjük kicsiny ceruzával feliratkozhatott a táncot kérő partner. A drága mívű táncrendek borítója valóságos miniatűr festmény vagy zománcozott ötvösremek volt. (m, jnj, nana, ú)