Rendhagyó előadást mutatott be a komáromi Munka utcai alapiskola Álmodozók diákszínpada. Az István, a király című rockopera színpadra állításába az egész iskola bekapcsolódott. Az előadást több hónapos előkészület előzte meg, melynek meg lett az eredménye: egy színvonalas produkció.
István, a király
Rendhagyó előadást mutatott be a komáromi Munka utcai alapiskola Álmodozók diákszínpada. Az István, a király című rockopera színpadra állításába az egész iskola bekapcsolódott. Az előadást több hónapos előkészület előzte meg, melynek meg lett az eredménye: egy színvonalas produkció. A hatvanszereplős előadást Kajtár Katalin pedagógus, Keszeg István koreográfus és Ölveczky András nyolcadik osztályos tanuló rendezte. Maga a mű nem adott variálhatóságra sok teret. A darabválasztással nagy fába vágták a diákok a fejszéjüket, hiszen Szörényi Levente – Bródy János – Boldizsár Miklós alkotósereg klasszikusnak számító rockoperájának előadása még a nagy színészeknek is komoly feladatot jelent. Azonban a kettőt nem lenne helyes összehasonlítani. A diákok által előadott darab fordulatokban gazdag, színes és hiteles volt. Az ének is hozzájárult a darab színvonalához, köszönhető ez Farnbauer Péter zenei rendezőnek és Köles Andrea énekmesternek. Az egyszerű szórakoztatáson túl a diáksereg egy más területen is bizonyított. A péntek 13-a szerencsésnek bizonyult, hiszen egy kitűnő és minden tekintetben tökéletesen koreografált előadást láthatott az, aki az említett napon a művelődési központba látogatott. (br)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.