Huszonegy gramm csupán a lélek?

21 gramm a címe Alejandro González Inárritu (Amores Perros) új filmjének. Három emberről szól, akiknek érzelmi és fizikai értelemben egyaránt magasfeszültséggel telített sorsát egy baleset váratlanul egymásba fonja. Ellentmondásos figurák, a film pedig – amely valószínűleg májusban kerül a hazai mozikba – meditáció az ő sorsukról. Az emberi élet néhány elemét kutatja: a veszteség, függőség, szerelem, bűntudat, bosszú, kötelesség, hit, remény, halál, megváltás és a túlvilág kérdéseit. A címben szereplő 21 gramm nem jelenik meg vizuálisan. De a filmben szereplő figurák mind vagy közel vannak a halálhoz, vagy hozzájuk közel álló emberek haltak meg. A halál az, ami az életük eseményeit mozgatja. A halálon keresztül fedezik fel az életet.

Bizonyára nagy hatású film a 21 gramm, hiszen máris komoly témákat vetett fel, vitákat váltott ki azokban az országokban, amelyekben már vetítették. Vitafórumok alakultak, a lapokban, folyóiratokban is a halálról, a lélekről, arról a bizonyos 21 grammról meditálnak.

„Van benne lélek”

A lélekről beszélünk, megnevezzük ilyen-olyan cselekvésekkel, érzésekkel kapcsolatban: azt mondjuk durva, megbocsátást nem ismerő társunkra, hogy lelketlen; ha valakit nagyon szeretünk, így szólítjuk meg: lelkem. Lelkére kötjük a másiknak, hogy ne feledkezzen meg erről-arról, lelkes az, aki örömmel végez valamit. A hanyatlókat és vonakodókat lelkesítjük és a lelkünket is kitesszük azért, akit szeretünk. Lélekszakadva rohanunk a munkába vagy oda, ahol fontos és sürgős dolgainkat kell elintézni. „Van benne lélek, nem is kevés. Mélyre ás a lelkekben ez a dráma” – mondja a 21 grammról Benicio Del Toro, a jó útra tért exfegyenc, Jack szerepére kiválasztott Oscar-díjas színész is.

Csak feltételezhetünk valamit

De mi a lélek? Esetleg csak sejthetjük. Feltételezhetünk valamit. Megmondani, definiálni nem tudjuk. Értelmünk ki van szolgáltatva látásunknak, hallásunknak, egyszóval érzékelésünknek, és csak azt tudja elképzelni, ami tapasztalásának körébe esik. A lélek nem testi valóság, így sajátos ismeretünk nincs róla.

Az ateisták szerint nem létezik

Az ateisták természettudományos megközelítésből mondják ki, hogy a hagyományos értelemben vett lélek nem létezik. Az evolúció által kialakított agyműködés hozza létre az öntudatot, és ez az, amit a vallásos emberek léleknek neveznek – állítják. A vallás viszont arra tanít, hogy van lélek, amely a halál beállta után elhagyja a testet. Benne tovább élünk. Arról is hallottunk, hogy az emberből halála után megmarad valami sajátos, a jövőben esetleg újratestesülő szubsztancia – ez a valami lehet a lélek. De hogy a lélek mérhető, és 21 gramm a súlya?

Nem új téma, nem új találmány. Csupán a korábbi tudományos kutatások eredményei merültek feledésbe. Duncan MacDougall massachusettsi orvos már 1907-ben megdöbbentő eredményeket hozó kísérleteket végzett. Ágyastul mérlegre tette a haldoklókat, s minden egyes esetben ugyanaz volt az eredmény: kómában lévő páciensei haláluk percében 21,3 grammot vesztettek a súlyukból. A folyadékvesztést (izzadással, légzéssel, vérvesztéssel, vizelettel stb.), mint lehetséges okot kizárta, ám magyarázatot nem talált. Feltételezése szerint csak a lélekről lehetett szó.

Látható bizonyíték nincs

Duncan MacDougall ismereteire alapoztak a Pennsylvania Egyetem kutatói, akik röntgenfelvételek segítségével próbálták megörökíteni, lefényképezni az elszálló lelket. Ez a próbálkozás nem járt sikerrel, azóta sincs látható bizonyíték a lélek létére.

Francia tudósok EEG-készülékre (az agyi elektromos aktivitást mérő elektroencefalográf) kapcsolták a haldoklókat, s a kutatások során arra a következtetésre jutottak, hogy „az emberi lélek a halál pillanatában valószínűleg egy ismeretlen energia segítségével elhagyja a testet”. Dr. Milan Rýzl, a cseh származású amerikai biokémikus azt állítja, hogy az egész emberi lét valamilyen „eszszenciája” marad fenn. Rýzl kísérleti alanyokat hipnotizált, egy halálközelihez hasonló állapotba juttatta őket. Az eredmény: „az egyik csoport köd, füst, felhő alakjában látta lelkét, a második csoport világító, csillogó testalakú, nagyon vékony ballonszerű anyagról beszélt. Egy harmadik csoport lapos, füstszerű, testmagasságú, ám anyag nélküli képződményt észlelt. ”

A halál és a halál közeli élmények kérdésével foglalkozó svájci Elisabeth Kühler-Ross úgy véli, nem beszélhetünk halálról, csak egy gyönyörű élmény és egy másik létbe való átmenet létezik, ez az átmenet az, amikor a lélek elhagyja az enyésző testet.

Mit érez az ember a halál, vagy ha úgy akarjuk, az „átmenet” pillanatában? Fokozatosan megszűnik az érzékelés, a belégzés ideje lerövidül, és három hosszú kilégzés jelzi a véget. Boldogsághormonok szabadulnak fel – megjelenik a sötét alagút, majd a fehér fény. Érezni az isteni békét. Mindezt a túlvilágról, azaz a klinikai halál állapotából visszatérő emberek beszámolóiból tudjuk. (a-lle, hf, n-r)