Sebestyén Balázs a legjobban kereső sztárok közé emelkedett. Az RTL Klub műsorvezetője tavaly azzal, hogy Vágó István partnere lett a Pókerarcban, megütötte a főnyereményt. Számításaink szerint évi húszmillió kerül Balázs házi széfjébe.
Húszmilliós csúcsgázsit visz haza
Sebestyén Balázs három műsort is vezet, szinte egy csapásra a csatorna legkeresettebb arca lett. A Balázs-show, a Kész átverés és a Pókerarc után A Széf című műsor is siker lett, rendszeresen kétmillió nézőt vonz. Balázs joggal érzi úgy: megdolgozik a sikerért, de a forgatások minden percét élvezi.
„Bár soknak tűnik ez a három műsor, szeretem mindegyiket. Örülök, hogy mostanában ennyi lehetőséget kaptam a csatornától, a Pókerarc után ugyanis rögtön A Széf műsorvezetői székében találtam magam. Szerencsére irigyeim nincsenek, hiszen mindenki végzi a maga munkáját. Nem érzem azt, hogy valakinek is szemet szúrna, hogy sokat vagyok képernyőn” – mondta Balázs.
A műsorvezető munkájának meg is van a gyümölcse, a három jól menő műsor házigazdájaként tetemes honoráriumot kap az RTL Klubtól. Balázs a legjobban kereső sztárok sorába került.
„Szeretem, amit csinálok, és szerencsére az anyagi hátterem is biztos” – kezdte Balázs. „Nem panaszkodom, jól keresek, de soha nem foglalkoztam azzal, hogy mennyivel keresek többet, mint más. Én elégedett vagyok, és ez számít. Egyébként nem vagyok költekező típus, hiszen időm sincs vásárolni. Utazgatni szeretek és meglepetéseket ajándékozni a szeretteimnek.”
Mennyi kerül a műsorvezető széfjébe? A Haszon magazin tavalyi – nem hivatalos – adatai alapján a napi talk-showk vezetői havonta körülbelül 800 ezer és 1 millió 300 ezer forint közötti összeget tesznek zsebre, ebbe a kategóriába tartozott a Pókerarc átütő sikeréig Balázs is. Most azonban jelentősen nőtt az ázsiója, a vetélkedővezetés főműsoridőben már egy egészen új kategóriába tartozik. A Balázs Show-val és a Széffel, valamint a Kész átveréssel a fiatal műsorvezető – becslések szerint – 1,7 millió forintot visz haza havonta. Ez éves szinten legalább 20 millió. (bors)
Friderikusz 140 millióval vezet
A Haszon magazin tavalyi felmérése szerint a legjobban kereső magyar sztárok között van például Friderikusz Sándor évi 140 millióval, Fábry Sándor 70 milliót, Frei Tamás 55 milliót, Győzike 48 milliót visz haza. Bochkor Gábor is jól keres, ő 45 millió forinttal járul hozzá a családi kasszához. Jövőre valószínűleg már Balázs is komoly tényező lesz a toplistán.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.