HOROSZKÓP

Kos:
Egy szemüveges emberhez szívesen hozzávágná a papucsát, de hát volt Önnek gyerekszobája! Ez a nap sem múlik el gondtalanul, mert valaki nem mond igazat.
Bika:
Előfordult már, hogy úgy érezte, semmi sem akar összejönni? Biztosan. Akkor nem éri majd felkészületlenül ez a nap.

Kos:

Egy szemüveges emberhez szívesen hozzávágná a papucsát, de hát volt Önnek gyerekszobája! Ez a nap sem múlik el gondtalanul, mert valaki nem mond igazat.

Bika:

Előfordult már, hogy úgy érezte, semmi sem akar összejönni? Biztosan. Akkor nem éri majd felkészületlenül ez a nap. Csak az a fontos, hogy ne általánosítson!

Ikrek:

Munkájában már nem tűr halasztást a már hetek óta felgyülemlett feladathalmaz. Igyekezzen, nagyon össze kell szednie magát és jól meg kell szerveznie a munkát.

Rák:

Társkapcsolatában feszültségek léphetnek fel, ami a korábbi békét megbontja. Az érzelmek valódi kinyilvánításának nagyobb lesz a jelentősége, és új lehetőségek is sorakoznak.

Oroszlán:

Otthon komoly csetepatékra számíthat, amelyeket Önnek kell majd elrendeznie, s kibékíteni a haragosokat. Ehhez azonban vasidegekre van szüksége!

Szűz:

Érzelmi téren meglehetősen kiegyensúlyozott, de a szerelemben ne várjon változást. Egy nagyon fontos dolga azonban van: változatlan lelkesedéssel figyeljen kedvesére.

Mérleg:

Érzelmi kapcsolata derűs, békés. Pénzügyek terén sem várható különösebb változás. Jó konstellációk mutatkoznak ingatlanügyek lebonyolítására.

Skorpió:

Jó eredményeket könyvelhet el, amiket a főnökei is elismernek. Karrierjében fontos előlépésre, jobb pozíció szerzésére van kilátás. A tanulásban végre behozhatja lemaradásait.

Nyilas:

A szexualitás erősödik és a szenvedélyek is növekednek. Gyakori és heves viták léphetnek fel. A várható kibékülések a kapcsolat erősségét minősítik.

Bak:

Kevesebb idegeskedéssel és üresjárattal lényegesen több feladattal tud megbirkózni. Ne aggódjon, mindenki a segítségére lesz, így nem fenyegeti a szétforgácsolódás veszélye.

Vízöntő:

Állandó készenlétre, nagyobb odafigyelésre lesz szüksége. Szinte minden idegszálával figyelni kell minden apróságra, hogy egy apró galiba ne növekedjen az egekig!

Halak:

Ne habozzon, pattanjon kerékpárra! Itt a szezon! Egész télen azt kellett hallgatniuk a barátainak, hogy mennyire hiányzik már egy kiadós kerekezés az erdőben, úgyhogy rajta!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?