Horoszkop

Hajlamos lesz mindent magában tartani, pedig jobb lenne őszintén kibeszélni a dolgokat, és kapcsolatban maradni a valósággal. Legyen nagyon óvatos mindenféle üzleti tárgyaláson, megbeszélésen.

Ha sok Bika együtt dolgozik, az sosem vezet jóra.

Hajlamos lesz mindent magában tartani, pedig jobb lenne őszintén kibeszélni a dolgokat, és kapcsolatban maradni a valósággal. Legyen nagyon óvatos mindenféle üzleti tárgyaláson, megbeszélésen.

Ha sok Bika együtt dolgozik, az sosem vezet jóra. A rossz nyelvek szerint előfordulhat, hogy egyik pillanatról a másikra egymásnak esnek. Ráadásul ilyenkor szokott hirtelen betoppanni a főnök.

Érdemes a szerelemért tenni egyet-mást. A szerelem nemcsak érzelmi és szenvedélyes értelemben hoz örömet, de kreativitását is felszínre hozza, és így jó irányban befolyásolja vállalkozását.

Próbáljon meg kevesebből kijönni ebben az időszakban. Próbáljon meg sodródni az árral, és ne akarjon túlzottan „kapálózni”. A tavaly elkezdett műve most ér csúcspontjára – pozitív vagy negatív értelemben.

Szerettei mindent elkövetnek, hogy kisajátítsák. Emiatt igazán nem szabad haragudnia rájuk! Tartson három lépés távolságot mindenkivel, mert a bizalmaskodás a munkában csak kárára lehet.

Pozitív jeleket küld valaki felé, de az sajnos tökéletesen félreérti. Valami különlegesen modern dolog részese, sőt nem kizárt, hogy éppen ön áll elő valamivel, ami jócskán megelőzi a korát.

Családjától sokkal több támogatást várna, mind anyagilag, mind lelkileg. Úgy érzi, teljesen magára hagyták, nem érdekli őket a sorsa, eltávolodtak öntől. Van benne valami igazság, de ebben ön is ludas.

Eloszlathat egy komoly félreértést, a lényeg, hogy ne legyen nyuszi, mondja ki a véleményét! Megütheti a főnyereményt. Akármit eszelt is ki, végül minden nehézség ellenére sikerülni fog!

Vigyáznia kell, hogy önmegvalósító igyekezete ne homályosítsa el nőiességét, bár a férfiak mostanában a sikeres üzletasszonyokra „harapnak”. Szerelmi ügyeiben nyíltan kimondja, mit szeretne.

Ne üsse bele az orrát mások dolgaiba, mert könnyen lehet, hogy végül az orrára koppintanak. Igaz, hogy csak jót szeretne, de most ezt sem veszik öntől szívesen. Saját ügyeiben is legyen türelmes.

Kreativitását próbálja az élet minden területén kamatoztatni. Most előállhat azokkal az ötleteivel is, amelyeket eddig saját maga is bizarrnak tartott. Hallgasson a megérzéseire, azok még mindig beváltak.

Meglehetősen szerencsés kézzel nyúl a pénzhez, de azért túl nagy kockázatot ne vállaljon. Ma ne kössön szerződést, ne döntsön olyan kérdésekről, amelyek párkapcsolatát érintik! Kedvese ha eddig várt, még pár napot kibír.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?