Horoszkop

Néha mintha túlzásba vinné a kritizálást, de ezzel inkább csak azt akarja világossá tenni, hogy nincsenek illúziói a szerelmet és a párkapcsolatot illetően.

Néha mintha túlzásba vinné a kritizálást, de ezzel inkább csak azt akarja világossá tenni, hogy nincsenek illúziói a szerelmet és a párkapcsolatot illetően. Mielőtt elkötelezné magát, először gondosan megvizsgálja, hogy a kapcsolat kiállja-e a mindennapok próbáját, és a kritikus helyzetekben is tartósnak bizonyul-e.

Mély benyomást gyakorol önre az ápolt külső, a kifogástalan udvariasság és a belülről fakadó finom stílus. A nyers férfiasság viszont taszítja, a durva közeledést egyenesen sokkolónak érzi. Kellemes, fesztelen és meghitt önnel az együttélés. A szerelmet egyfajta művészetként fogja fel.

Mindig az együttlétek harmóniájának fokozására törekszik. Az egyedüllétet valószínűleg nehezen viseli, a partner jelenléte annyira fontos önnek, mint a levegő, amit belélegez, vagy mint a nap, amit úgy imád. A kapcsolatok iránti igénye azonban nem jelenti azt, hogy egyéniségét feloldaná másokban.

Másokhoz képest talán kicsit hosszabb ideig szokott mérlegelni, de ha egyszer már meghozta a döntését, ahhoz ragaszkodik. Igaz és hűséges társnak bizonyul, aki kész a közös úton következetesen végigmenni, és minden további nélkül hajlandó az igényeit a minimumra leszorítani.

Élénk és meglehetősen kiismerhetetlen személyisége van, és hisz a mély érzelmi kötődések erejében. Mélyen szeret, és hasonló intenzitást vár el partnerétől is. Aki beférkőzik az ön kegyeibe, az valami egészen szokatlan élményre készüljön fel. Az élmény varázslatos, misztikus, szóval mindenképpen extrém lesz.

Ártatlanság vagy egyéb hasonló nem várható öntől. Szerelme tűz és víz egyszerre, a tabuk határán, és ez is fokozza mágikus kisugárzását. Szereti a titokzatos, végzetes nőt, a „femme fatale”-t játszani. Akinek megvan hozzá a bátorsága, vagy egészen megnyeri, vagy teljesen felsül önnél.

Szeret mindent, ami magasabb rendű, legyen az akár egy hangulat, valamilyen szaktudás, társadalmi eszme vagy hivatali beosztás. A közös tervezgetések és ábrándozások, vagy egyszerűen csak a lehetőségekkel űzött játékok tartják önben elevenen a szerelmet. Ezt partnere is élvezi.

Szenvedélye csak teljes erővel képes lobogni. Egyéniségének ereje nagyon vonzóvá teszi, de egyúttal éppen miatta olyan kiszámíthatatlan. Hétköznapi férfinak beletörik a bicskája. Természetesen nem mindenki tud lépést tartani az ilyen szenvedélyességgel, ezért aztán gyakran problémák jelentkezhetnek a szerelemben.

Önzetlen szerető, aki kíváncsi partnere fantáziáira, és nagy hangsúlyt fektet rá, hogy azok maradéktalanul megvalósuljanak. Noha nagyon is lojális, az örök hűség szobrát valószínűleg nem önről mintázták. Amíg a nagyvonalúság és egymás kölcsönös támogatása jelen van a kapcsolatban, hű marad partneréhez.

Önmagával szemben nagyon igényes, és ugyanilyen magas elvárásokat támaszt másokkal szemben is. A tartós kapcsolat sokkal többet jelent önnek, mint egy rövid flört. Vérmérsékletére a nyugodt visszafogottság jellemző. Csak hosszabb idő eltelte után mutatja ki érzelmeit, csak ott nyílik meg, ahol biztonságban érzi magát.

Szerelmi kapcsolatainak kulcsszava a szabadság. Tele van ötlettel. Rendkívül nagy szabadságigénye van. Független természete nem bírja elviselni a birtokló ragaszkodást, s mivel partnere számára meghagyja azt a teret, ami engedi őt kibontakozni, cserébe ön is elvárja, hogy hasonló tiszteletben tartsák térigényét.

Gyengéd csábító, ösztönösen megérzi és teljesíti partnere legtitkosabb vágyait. Bonyolult, összetett személyiség, álmodozó és romantikus partner, aki nagyon tud szeretni. Különös érzékenységével párja legapróbb rezdülését is megérzi, fő jellemvonása a szeretet, a megértés és a segítségnyújtás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?