A Szojuz-rakéta első fokozatának egyik eleme okozhatta a balesetet

szojuz
Moszkva |

A Szojuz-FG hordozórakéta első fokozata egyik oldalelemének ütközése okozta a fellövéskor történt balesetet a vizsgálat nem végleges verziója szerint - jelentette ki Szergej Krikaljov, a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat emberes űrrepülés-programjaiért felelős ügyvezető igazgatója a Cskalovszij katonai reptéren pénteken tartott sajtótájékoztatóján.

Krikaljov közölte, hogy a Szojuz MSZ-10 űrhajó csütörtöki balesete a hordozóeszköz első és a második fokozatának összeütközésekor történt, ami miatt a rakéta eltért a rendes röppályájától, és feltehetően megsemmisült a második fokozat alsó része.

"A rakéta befejezte rendes repülését, szabályszerűen üzembe lépett az automatika" - mondta, hozzátéve, hogy az állami bizottság vizsgálatának eredményei a hónap utolsó harmadában lesznek ismeretesek.

Az Interfax hírügynökségnek egy névtelenül nyilatkozó illetékes azt állította, a balesetet az váltotta ki, hogy nem lépett működésbe egy robbanópatron, ami miatt az első fokozat oldalblokkjának felső részén nem nyílt ki egy biztonsági elvezető szelep. Emiatt a nagynyomású gázok nem távozhattak a blokkból és nem távolították azt el a rakéta második fokozatától.

Az informátor szerint a szelep a felbocsátást megelőző ellenőrzés során rendben kinyílt, és azt az előírásoknak megfelelően visszazárták.

Krikaljov leszögezte, hogy a Szojuz-FG típusú rakéták repülése csakis a baleset okainak megállapítása és az abból fakadó intézkedések megtétele után kezdhető újra.

Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz vezérigazgatója a Twitteren közölte, hogy a szerencsétlenül járt Szojuz MSZ-10 űrhajó legénysége, az orosz Alekszej Ovcsinyin és az amerikai Nick Hague jövő tavasszal indulhat el ismét az űrállomásra. A két pilótát egyébként csütörtökön Moszkvába szállították, ahol kétnapos kivizsgálás vár rájuk. Vjacseszlav Rogozsnyikov, a Szövetségi Orvos-biológiai Ügynökség helyettes vezetője szerint Ovcsinyin és Hague egészséges, a közérzetük jó.

Kapcsolódó cikkünk

Kikaljov szerint egyébként szükségessé válhat, hogy a bajkonuri Szojuz-baleset miatt személyzet nélküli üzemmódba állítsák át a Nemzetközi Űrállomást, de a szakemberek minden megtesznek azért, hogy ez elkerülhető legyen, mert az állomás alapvetően emberes űrrepülésekhez készült.

Lehetségesnek nevezte, hogy az űrállomás jelenlegi személyzetének misszióját néhány nappal meghosszabbítják, és előrehozzák a következő csapat fellövését. Mint mondta, nem kizárt, hogy a következő Progressz MSZ teherszállító rakétát a tervezettnél később fogják felbocsátani.

Bejelentette, hogy a baleset miatt elhalasztják a Szojuz MSZ-9 űrhajón keletkezett furat vizsgálatára november 15-re betervezett űrsétát és átütemezik az egész űrrepülés-programot.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnököt csütörtökön tájékoztatták a baleset körülményeiről. Peszkov úgy vélekedett, hogy a történtekkel kapcsolatban korai még következtetéseket levonni.

Csütörtökön, nem sokkal a felbocsátása után kényszerleszállást hajtott végre a Nemzetközi Űrállomásra elindított Szojuz MSZ-10 orosz űrhajó, a fedélzeten lévő orosz és amerikai űrhajós épségben ért földet az ejtőernyővel fékezett visszatérőkabinban.

A Szojuz űrhajók az egyetlen utánpótlási eszközt jelentik a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásnak, amióta a NASA amerikai űrügynökség 2011-ben befejezte űrsiklóprogramját, de orosz közlés szerint az űrállomás jelenlegi személyzete hosszú időre elegendő tartalékokkal rendelkezik.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség tudomása szerint legutóbb 1983. szeptember 23-án volt hasonló baleset Szojuz típusú űrhajóval.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?