Orosz rakéta sértette meg Lengyelország légterét

Rakétatámadás egy bengázi egészségügyi központ ellen

Lengyelország légterét vasárnap hajnali 4 óra 23 perckor megsértette egy orosz repülőgép rakétája.

Egy nyugat-ukrajnai támadások során kilőtt orosz cirkálórakéta rövid időre megzavarta a lengyel légteret vasárnap hajnalban.

A lengyel fegyveres erők vezérkara az X közösségi hálón jelentette be, hogy 4:23-kor egy orosz repülőgép által kilőtt rakéta megsértette az ország légterét. A rakéta 39 másodpercig tartózkodott a lengyel légtérben, ez idő alatt a katonai radarrendszerek követték.

Oroszország vasárnapra virradó éjszaka légicsapásokat mért az ukrán fővárosra, Kijevre és a Lengyelországgal közös határon fekvő nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) térségére. Ukrajnában az éjszaka folyamán országos légiriadót rendeltek el.

A lengyel fegyveres erők (RSZ) műveleti parancsnoksága közölte, hogy a hadsereg magas készültségben van Oroszország nagy hatótávolságú légierejének vasárnapra virradó éjjeli intenzív tevékenysége, illetve az Ukrajnában végrehajtott rakétatámadások miatt.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?