6ix9ine szerint sikeresebb lesz a szabadulása után, mint valaha

6ix9ine

A szivárványhajú rapperből időközben meme lett, olyan nevek űznek belőle gúnyt mint Snoop Dogg és 50 Cent, ő mégis úgy gondolja, hogy visszatérése után példátlan sikerre fog szert tenni.

6ix9ine karrierje rövid volt, ám annál izgalmasabb. A rappert elrabolták, megverték, majd egy utcai lövöldözést követően előzetes letartóztatásba került. Mint kiderült, évekig a New York-i Nine Trey nevű banda tagja volt, a szakértők mind életfogytig tartó börtönbüntetést saccoltak a 23 éves Hernandez számára.

Ez azonban nem lesz így, mivel 6ix9ine nyelve úgy megeredt, hogy az internet hetek óta másról sem szól, csak az őt kifigurázó mémekről és poénokról. A szabadulásért cserébe ugyanis minél több információt kell megosztania a bírósággal a gangről, melynek tagja volt. A bírálók többsége viszont nem tudja, hogy az emberek, akiket 6ix9ine "beköp", azok nem mások, mint

akik el-, és kirabolták őt.

A legnagyobb talány az volt, hogy a rapper hogy fog eltűnni a rosszakarói elől (akikből lett bőven) a szabadulása után. Meglepő módon Hernandez nem akar tanúvédelmi programban részt venni, sőt, a TMZ bulvároldal értesülései szerint tovább folytatja zenei karrierjét és sokkal nagyobb sikerre számít, mint amilyen a letartóztatása előtt övezte. Az őt kritizáló rapperek szerinte egyszerűen irigyek és hülyék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?