Holtomiglan? Holtodiglan?

Bár az ember az oltár vagy az anyakönyvvezető előtt azt ígéri és fogadja meg, hogy holtomiglan, holtáiglan, s akkor természetesen véresen komolyan gondolja a hűséget, a szerelmet, az odaadást, meg minden egyebet, ami szerelemes szemét elvakítja, s ami ennek az ígéretnek a része, a hétköznapok azonban – természetesen észrevétlenül – szép lassan homályba veszejtik a fogadalmat. Mert időközben sok minden kiderül. Sőt, van, ami addig is nyilvánvaló volt, hiszen olyan aranyos a férjem, amikor a kapuban kiveszi a szomszédasszony kezéből a bevásárlószatyrot, és fölcipeli neki a negyedikre, ez a kedves ember reggel meg sem szólal, biztosan félálomban van még, de akkor sem szól, ha új ruhát veszek, ha frissen fodort hajjal állítok haza, biztosan azért nem, mert úgy gondolja, ha öröme telik benne, csak vásároljon, szépítgettesse magát Figaróval, kozmetikussal. Nem kocsmázik, nem jár meccsre, egyenesen hazajön a munkából, leül, bekapcsolja a tévét, minden híradót végignéz, kommentál, aztán a főműsoron szépen elszunnyad. Nem kell sok évnek eltelnie, amikor bezzeg annak a kacér szomszédasszonynak, aki már háromszor elvált, fölviszi a táskáját, én meg cipekedhetek, akkor, amikor bevásárolni megyek, soha nem ér rá. Reggel nem lehet szólni hozzá, olyan morcos, mint egy vén medve, sőt, nem is olyan, hanem egyenesen vén medve, hiába kérdezem, hogy aludt, mit álmodott, feleletre se méltat. Pedig elkészítem a reggelijét, igaz, hogy utálja a pirítóst, de én ügyelek az ő alakjára is, utálom a pocakos pasikat, és jobb, ha gyógyteát iszik, nem feketét, az sem egészséges. Igyekszem csinos, fiatalos maradni, rendszeresen járok fodrászhoz, kozmetikushoz, divatosan öltözködöm, azt se mondja, milyen jól nézel ki, drágám. Akkor bezzeg morog, ha én a barátnőimmel beülök pletyizni a kávéházba. Mert a gyerekek, meg a háztartás, meg hogy ha ő otthon tud maradni, miért kell örökösen csavarognom!? Még hogy örökösen! Még hogy csavarognom! Se mozi, se színház. Legalább barátai lennének, mint más rendes férjnek, aki hetente egyszer focizás ürügyén jót sörözik a haverjaival.

És otthon ül. Örökösen otthon ül. Papucs, tévé, egy üveg sör, a vacsorát is berendeli, úgy lapátolja be, hogy azt sem tudja, mit eszik, de egyszer megfűszerezem neki egy jó adag hashajtóval, hátha észhez tér. Grendel Ágota