Hol a tisztelet mostanában?

Valahogy kiveszett az emberekből az egymás iránti tisztelet. Ezt a sokszor sértő, durva magatartás már a megszólítások esetében is igen gyakran tapasztaljuk.

Az idősebb hölgyek még jól emlékeznek rá, hogy először a „kislány”, majd a „kisasszony” megszólítás illette őket. A népviseletbe öltözött asszonyok „menyecskék” voltak, míg az idősebbek, a városi ruhát viselők – sokszor társadalmi helyzettől függetlenül voltak a „nagyságák”.

De milyen megszólításokat is kapunk napjainkban?

A fiataloknál még elmegy a „csaj, csajszi” stb. megszólítás. „A néninek mi lesz?” – kérdi a csitri fodrásztanuló az idős asszonytól. Ha mosás, menjen a tálhoz. Sorban állok a zöldségüzletben. Előttem egy idősebb, jól öltözött hölgy kér két kiló mandarint. A nagydarab eladó veszi a zacskót, s gyors mozdulatokkal dobálja bele a gyümölcsöt. Közben egy csinos fiatal hölgy érkezik, valószínű, hogy az eladó ismerőse. A fürt banánt meglóbálja az eladó előtt, majd affektálva mondja: „Zolikám, gyorsan mérd le, nagyon sietek, aerobikra megyek!” „Mindjárt, szivi, csak előbb az öreglánynak elintézem a narancsot.” Látom, hogy a jól szituált idős hölgyet eszi a méreg, de nem szól.

Hát istenem! Olyan színes, gazdag ez a magyar nyelv! Most öreglány, legközelebb talán, „vénség, banya, boszorkány”. Jól tudom én azt, hogy középkorú netán idősebb hölgyekre már nem illik a „baba” vagy a „csaj”, meg az ilyesféle kifejezések, de talán nekik is kijárna a tisztelet. Pl. a „hölgyem”. Emiatt biztos, hogy egyik nőtársam sem sértődne meg. Kezdve a tizennyolctól a kilencvennyolc évesig.

Iparkodjunk hát mindenkit tisztelettel megszólítani, hiszen nem elég, ha külsőleg szuper divatosak, jól ápoltak vagyunk. Amikor kinyitjuk a szánkat, akkor is jólápoltságunkat igazoljuk, lelkünk jólápoltságát, ne essék hát nehezünkre egy-egy „kérem”, „tessék”, „legyen szíves”. Mert a divatból még nem mentek ki ezek a szavak, s ha használjuk őket, kifejezésre juttatva velük az embertársaink iránti tiszteletet, akkor nem is fognak.