Pár nap, és itt a karácsony. Utánanéztünk, hogyan ünnepelnek a magyarországi sztárok, mivel töltik a szenteste előtti napokat.
Hogyan ünnepelnek?
Két fiával együtt nagyon várja a karácsonyt a népszerű musicalszínésznő. Az ünneplés itthon lesz, Andrea szülei már várják lányukat és unokáikat. A készülődésből ők is kiveszik majd a részüket.
A közismert színésznő és énekesnő évek óta Bécsben él a két fiával, ám az ünnepeket mindig a szüleinél, Budapesten tölti. Az ünnepre Amerikában élő testvére is hazajön. „Szerencsére idén már hamar Pesten leszünk, mert Bécsben a suli 21-éig tart, és attól kezdve már előkarácsonyozunk. Közösen főzünk, sütünk és együtt van az egész család” – mondta Malek Andrea.
Horváth Éva mindent jó előre megvesz
Imádja a karácsonyt, és szeret ajándékozni is, de az ünnepekkel járó tömegnyomort utálja. A szexi műsorvezető semmit sem bíz a véletlenre, célirányosan vásárol, főleg karácsonykor. Listát készít, hogy egy perccel se kelljen többet töltenie az üzletekben, mint amennyit muszáj. Tanult az eddigi évek rossz tapasztalataiból, és már nem halasztja az ajándékvásárlást az utolsó pillanatra. Idén mindent jó előre megvesz.
„Megpróbálom minél hamarabb letudni a karácsonyi bevásárlást, mert nem bírom elviselni az óriási tömeget, ami ilyenkor az utcákon vagy bevásárlóközpontokban fogad.”
Mint mindig, Éva idén is a szüleivel tölti az ünnepeket. Számára a karácsony a szeretet ünnepe, amit elképzelni sem tudna a család nélkül. Minden évben hozzájárul valamilyen saját specialitással az esti menühöz. Készített már gesztenyével töltött pulykát és rántott halat is. Idén – életében először – halászlevet főz, és bízik benne, hogy ehető lesz.
Az ünnepek közeledtével a kedvenc időtöltése az ajándékok csomagolása. Most azonban mivel karácsony előtt is dolgozik – idő hiányában – papírszatyrokba teszi a meglepetéseket. „A karácsony fenyőfa nélkül számomra elképzelhetetlen. Azon még gondolkozom, hogy idén a pesti lakásomban műfenyőt veszek, mert nagyon sajnálom azokat a fákat, amelyeket kivágnak, de otthon a szüleimnél biztos élő lesz. Imádom a fát díszíteni, mindig előre lestoppolom, hogy nehogy más díszítse.”
Az ex-szépségkirálynő azt is elárulta, annyira nem rajong a szaloncukrokért, csak a zseléset szereti. Azt viszont kizártnak tartja, hogy a karácsonyfára rakja, mert a kötözgetésükkel a világból is ki tudják űzni. Ezért mindig tálkába szokta tenni, és kirakja az asztal közepére. Azt is megtudtuk Évától, hogy az adventi koszorúkat messziről elkerüli. „Egyszer felügyelet nélkül hagytam a koszorút, és amikor visszamentem, már egy lángoló díszt találtam. Szerencsére semmi komoly baj nem történt, viszont megfogadtam, többet nem készítek” – mondta mosolyogva.
Maksa Zoltán elfelejti a hétköznapokat
Maksa Zoltán, a humor nagymestere a karácsonyt a mindennapi élettől való elfordulás ünnepének tartja. „Hogy mit jelent számomra a karácsony? Válaszolhatnék közhelyesen, hogy a szeretet ünnepét, amikor együtt van a család, mindenki mosolyog, jönnek a használhatatlan ajándékok, de azt hiszem, olyan világban élünk, amikor a karácsony egy kicsit a való világtól való elfordulás ünnepe is. Ilyenkor kinnreked az a sok mocsok, megaláztatás és félelem, amiben nap mint nap részünk van a létezésért folytatott harcban. A családtagok egymás felé fordulnak, tán még az egyébként elhidegült pároknak is van egy mosolyuk egymás számára, ha már összeköti őket a közös lakás, és a beteges nagymama is kitesz magáért hoszszú idő után újra a konyhában...”
Delhusa Gjon érzi a rajongók szeretetét
„Kicsit soknak tartom az ünnepeket Magyarországon, de a karácsony ezek közül kiemelkedik. Ilyenkor egy picit megállunk, van időnk a környezetünkkel, családtagjainkkal foglalkozni és ráeszmélünk, megint eltelt egy év. Eszembe jut, milyen jó, hogy a családban minden rendben van, egészségben, békében, normális körülmények között dolgozhatunk. Érzem a rajongók szeretetét. Ünneplem, hogy ebben az évben is megérte dolgozni, komponálni, lemezt készíteni, valamint boldogságot, szeretetet adni az embereknek. A 24.-ém családi környezetben telik, összegyűlünk és anekdotázunk. Ekkor van arra idő, hogy elmondjuk azokat a sztorikat, amelyeket nem tudtunk megosztani a családtagjainkkal az elmúlt esztendőben. Délelőtt jól befűtök, a feleségem elkészíti a süteményeket, szépen megterítünk, majd sok-sok csillogó lámpával feldíszítem a házat. Imádom az ünnepi hangulatot.”
Gáspár Győző teljesíti a kívánságokat
„Nálunk ilyenkor együtt a család, jól érezzük magunkat, jókedvűek, vidámak vagyunk, tréfálkozunk. Különösebb történetem nincs karácsonnyal kapcsolatban, de talán az is különleges vagy szokatlan, hogy összejövünk. Az ünnepek előtt néhány nappal felteszem a kérdést a családban, ki mit szeretne kapni a Jézuskától? és a válaszoknak megfelelően megvásárolom az ajándékokat. Igaz ez, így már nem meglepetés, de az a lényeg, hogy szeretettel adjam azt az ajándéktárgyat. Az ünnepi ételeket a feleségem készíti el. Mindig kerül csirke az asztalra, amit nagyon szeretünk. Hogy a többi étel mi szokott lenni, ez maradjon a mi titkunk.” (netbulvar, advent.hu, szabimagazin)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.