Hogy a szemünk is jóllakjon – terülj, terülj, asztalkám

Megteríteni az asztalt egy-egy ünnepi alkalomkor jóval többet jelent, mint csupán kanalat, kést, villát készíteni a tányérok mellé. Valami olyat próbáljunk létrehozni, amire sokáig emlékezünk majd.

A vendég mind az öt érzékszervével észlel: amikor belép, illatozik a friss virágdísz, kellemes zene szól, simogat az abrosz damasztja, és a tálalást látva már a szemével jóllakott, pedig még meg sem ízlelte a kifogástalan menüt...

Óvodások szülinapja

Ha gyermekek ünnepelnek, nem csak enni és inni szeretnének, hanem közösen játszani, szórakozni is. Erre a babazsúrra sok-sok állat eljött: itt táncol az asztalon a bálna, a majom, a mackó, a púpos teve...

A játék már jóval a buli előtt elkezdődik, hiszen a kis ünnepelt segíthet az állatkert elkészítésében. Közösen nyírjuk ki papírból és fessük be az állatokat. Ezeket a figurákat rárajzolhatjuk kis papírcetlikre is, melyekkel majd sorsolunk. A kis óvodás még nem tud olvasni, de ha kihúzza valamelyik állatfigurát, meg tudja keresni a párját a tányérok mellett, így sikerül megelőznünk az ülésrenddel kapcsolatos vitát.

Királyi születésnap

A kislányok szívesen öltöznek be édesanyjuk ruhájába, s büszkén botladoznak a felnőttek magas sarkú cipőiben. Ilyenkor gyönyörű királykisasszonyok, kik üvegtopánkában és földig érő báli ruhában várják a herceget. Óvodáskorú kislányunk bizonyára szívesen ünnepelné születésnapját királynői pompával udvarhölgyei társaságában.

A királyi asztalt csillogó-villogó arany színű terítővel terítjük le. Papírból kis koronákat vágunk ki, ezek közepébe állítjuk a gyertyákat. „Valódi” igazgyöngyöket szórunk szét, hadd ragyogjon az ünnepi asztal. Az ünneplés akár izgalmas játék is lehet: egy igazgyöngyöt a tortába rejtünk, s aki evés közben saját szeletében megtalálja, helyet cserélhet a királynővel, őt koronázzuk meg. A királynő koronáját ugyancsak mi magunk készítjük papírból, a mellékelt minta alapján.

Félelmetes születésnap

Meglepő, hogy a gyermekek sokszor spontán módon tudnak örülni olyan dolgoknak is, melyektől a felnőttek félnek, sőt akár undorodhatnak. Nincs halálfélelmük a vidámpark ciklonjában ülve, s a műanyagból készült dínók, pókok, kígyók, békák a barátaik, szívesen játszadoznak velük. Miért ne készíthetnénk hát számukra egy „félelmetes” gyerekzsúrt?

Az asztalt fekete abrosszal terítjük le, erre kerül a hatalmas pókháló, amit a mellékelt ábra szerint készítünk. Nyolc darab spárgát keresztezünk, majd középen összecsomózzuk, a spárga széleit pedig ideiglenesen szalagragasztóval az asztalterítőhöz erősítjük. Az egyes szálakra csomót kötünk, a pókháló közepétől mindig kifelé haladva. A kész pókhálón elhelyezzük a műanyag játékpókokat, a poharakba méregzöld üdítőt öntünk. „Előétel” gyanánt a tányérokba a játékpókok gumicukorból készült testvérei kerüljenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?