Hármas esküvő egy köbölkúti nagycsaládban

Öt a kislány, hatodik az édesanya – Magdi, Zsuzsi, Kati, Évi, Veronika és Danica asszonySomogyi Tibor felvételeAz átépítés alatt álló családi házban az édesanya és öt lánya készségesen számol be nemcsak a nagy esemény előzményeiről, hanem arról is, mennyi gondot és egyben örömet él meg egy sokgyermekes család. – Mi a párommal Nagyszombatban ismerkedtünk össze, ahol ő hivatásos katonaként, én pedig civil alkalmazottként dolgoztam az alakulatnál. Mindketten legalább három gyermekben gondolkodtunk, én talán azért, mert a Trencsén melletti zlatovcei gyermekváros neveltjeivel jártam egy osztályba. Náluk láttam, mennyire összetartó, segítőkész a nagycsalád – meséli Vígh Józsefné, Danica aszszony, majd a lányaira tereli a szót. Nem egészen háromévenként hozta világra őket, Veronika 1982-ben, Zsuzsi 1985-ben, Kati 1987-ben, Magdi 1989-ben, Évi pedig 1991-ben született. Az édesapa büszkén és boldogan kommentálja az utolsó két kis jövevény érkezését: a mesebeli királynak három lánya van, nekem viszont öt. – Nem tagadom, én jobban vágytam a trónörököst, mint ő – veszi vissza a szót a felesége. – Nagyon élveztem az anyaságot, bár az első gyerek után visszatértem dolgozni, ám később, 1994-ig főhivatású édesanya lehettem.

Voltak nehéz évek is

A rendszerváltást követően a hadseregben is megváltoztak a körülmények, majd amikor szóba került a családfő máshová vezénylése, a szőgyéni születésű férfit Komáromba húzta a szíve. Mivel záros határidőn belül a család nem jutott lakáshoz, megfelelő ház után néztek. – Nem volt egyszerű a kisvárosban töltött kilenc év után megszokni a vidéki életet. A magyar környezet viszont cseppet sem zavart, a férjem ugyanis nemcsak a lányokkal, hanem velem is kizárólag magyarul beszélt. Megértetem én magyarul is magam, de azért az anyanyelvemen könnyebb beszélnem – kér elnézést Danica asszony. Miután a családfő katonai nyugdíjba vonult, ő biztosítási ügynökként próbált boldogulni, nehéz időszakot élt át a család. Úgy tűnt, le kell mondaniuk öreg házuk felújításának tervéről is, mert a bank elutasította hitelkérelmüket. A lányok is biztosan érezték a feszültséget, de soha nem voltak túlzott követeléseik. – Három éve viszont, amióta a férjemet Pozsonyban, a Fővárosi Közlekedési Vállalatban buszsofőrként alkalmazták, sorsunk jobbra fordult. Megítélték nekünk a kölcsönt, a házra új tető került, és egy nagy, kandallós lakószoba felépítése is folyamatban van. Mert kell egy hely, ahol valamennyien elférünk. Amint megtakarítunk némi pénzt, folytatjuk a munkálatokat. A tetőtér beépítését is tervezzük, önálló lakrésze lesz annak, aki itt kíván majd élni. A családunk eleve nagy volt, de most, hogy férjhez ment a három lány, hárommal többen lettünk – ismerteti a tényeket, miközben egymást követve megérkeznek a lányok is. Mind az öt. És mert épp elcsípték a végszót, nyomban kiigazítják édesanyjukat. – Júniusban pedig további két fővel többen leszünk, hiszen Zsuzsi és Kati babát vár – tudatják kuncogva. Mivel a hármas esküvő előzményeire voltunk kíváncsiak, a fiatalaszszonyok egymást kiegészítve készségesen felidézik életük legszebb pillanatait.

Dupla gólyahír

– Tavaly nyáron viccelődtünk arról, hogy nem volna bolondság a közös esküvő. Persze, nem gondoltuk komolyan. Mi a párommal nyárra terveztük együttélésünk legalizálását – magyarázza a huszonhárom éves Veronika, majd átadja a szót a huszonegy esztendős Zsuzsinak. – Az történt, hogy áldott állapotba kerültem, pedig a hoteliskolában tanultakat külföldön szerettem volna kamatoztatni. És persze távutas hallgatóként egyetemre is akartam menni. Kissé megváltozott a program, a külföld ugrott, ám a továbbtanulásról nem mondtam le, március közepéig leadom felvételi papírjaimat. Édesanyaként is tanulhatok, biztosan segítségemre lesznek nemcsak a nagymamák, hanem a húgaim is. Sőt Kati végszükség esetén saját gyermeke mellett akár megszoptathatja az enyémet is – mondja huncut mosollyal. Nem tagadja, tartott attól, hogyan fogadják szülei a gólyahírt. Mivel anyukája épp külföldön volt, elsőnek az édesapával közölték, hogy nagyapává tették. Amikor Vígh József a majdani vejével le akarta öblíteni az örömhírt, a lányok visszatartották, mert hogy van még egy meglepetésük. – Merthogy várandós lettem én is – folytatja a tizenkilenc éves Kati. – Sejtettem persze, hogy anyukám boldogsága nem lesz felhőtlen, hiszen az idén érettségizem, a baba pedig júniusban érkezik. De nem lesz gond, májusban levizsgázom, és ha a gyermekem nagyobb lesz, majd én is továbbtanulok. Amúgy sem akartunk nappali tagozatosak lenni, Veronika megpróbálta ugyan, de végül váltott – mondja nagy meggyőződéssel. Azt, hogy nagymama lesz az édesanyjuk, Veronika közölte vele SMS-ben azzal a megjegyzéssel, hogy nem róla van szó. Danica asszonynak eltartott egy ideig, míg napirendre tért a dolgok felett, de mire hazaérkezett, lányai intézkedtek, megbeszélték a hármas esküvő időpontját, a lagzi helyét. – Értékesítettem a trencséni ruhaipari szakközépiskolában tanultakat, mindhármunk esküvői táskáját én varrtam. Már alapiskolásként is sok időt töltöttem a varrógép mögött, a húgaimnak akkor készítettem valamit, ha vállalták helyettem a takarítást. Szüleink ugyanis leadtak egy listát arról, mit kell elvégezni, nem foglalkoztak azzal, a teendőkből ki mennyit végez el. Mindig nagyon jól megvoltunk egymással, összetartottunk, majd amikor kissé felcseperedtünk, a felső ruhaneműket, trikókat közös szekrényben tartottuk, kinek mi kellett, vihette. Függetlenül attól, ki volt a tulajdonos – ecseteli az előnyöket Veronika. – Hasznát vesszük annak is, hogy anyukánk mellett megtanultunk főzni, sütni, nemcsak az idősebbek, hanem mi is – büszkélkedik a legmagasabb lány, a tizenhat éves fekete hajú Magdi. Aki jogász szeretne lenni, de nem bánná, ha előtte modellkedhetne is. Mellesleg ez az álma a tizennégy esztendős Évinek is, aki Zsuzsa nővérével együtt csak abban különbözik a többiektől, hogy hajszíne szőke.

Örömteli gondok

– Az esküvő az örömön kívül gondot is jelent, no meg kiadást. Bár lehet – gondolkodik hangosan Danica –, hogy a hármas lagzi egyszerűbb, mintha külön-külön rendeztük volna. A ruhakölcsönzőben a lányok jelentős kedvezményt kaptak, egy-egy menyasszony öltözéke – fátylastul, uszályostul, frizurástul – tizenkétezer koronába került. A lagzi költségeit közösen álltuk a nászékkal, voltunk vagy százan. Minden szép és jó volt.

– A szertartás életünk meghatározó élménye marad – mondják a fiatalasszonyok. Elárulták, hogy először a szlovák nagypapa nem értette, mi értelme van az esztergomi esküvőnek, a szertartás végeztével viszont meghatottan adott igazat unokáinak. Veronika elújságolta, hogy most egyébként mindenki a két unoka fogadására készül. Míg a férjek inkább fiút szeretnének, a lányok kislányra vágynak. – Ha majd befejezzük tanulmányainkat, lesz még egy-két gyermekünk. Hiszen megszoktuk, hogy sokan vagyunk, mindig volt kivel játszani, megosztani bánatunkat, örömeinket. Az is szuper, hogy együtt vagyunk állapotosak, kiváló lesz, hogy az unokatestvérek együtt cseperednek fel – lelkendezik Zsuzsi, majd Kati folytatja. – Noha mi a falu túloldalán lakunk, naponta találkoznom kell a többiekkel. Nekünk szükségünk van az együttlétre. Zsuzsi Krisztiánja és az én Henim váltott műszakban dolgoznak a dorogi Sanyo gyárban, ha távollétükben szükségünk van valamire, Veronika Mariánja siet segítségünkre.

Folyatni kívánják a hagyományt

Az esküvőt megelőző felhajtást, majd a lagzit legjobban Magdi és Évi élvezte. Olyannyira, hogy elhatározták, majd ha eljön az ő idejük, egyszerre mennek férjhez. Kuncogva jegyezték meg: előfordulhat az is, hogy barátnőjük is csatlakozik hozzájuk, és akkor újra tripla esküvő lesz Köbölkúton.