HALOTTA MÁR?

- Saját fogtömésétől fulladt meg egy román férfi, miközben este szeretkezett feleségével. A 49 éves Marian Chiper ugyan idejekorán hörögni kezdett, ám felesége nem látott semmit, mert a lakásban nem volt áram, és a hangokból sem következtetett eleinte rosszra.

- Saját fogtömésétől fulladt meg egy román férfi, miközben este szeretkezett feleségével. A 49 éves Marian Chiper ugyan idejekorán hörögni kezdett, ám felesége nem látott semmit, mert a lakásban nem volt áram, és a hangokból sem következtetett eleinte rosszra. „Biztos megmenthettem volna, ha tudom, mi a baj, de mire gyertyát gyújtottam, már nem élt“ – nyilatkozta a nő. A törvényszéki orvosi vizsgálat megállapította: a fulladást az egy héttel azelőtt rosszul berakott nagyméretű fogtömés okozta.- A nevetés enyhíti a betegek fizikai fájdalmait. Az amerikai orvosok szerint a kacagás, a humor stimulálja a rákos, az AIDS-es, a cukorbeteg gyermekek immunrendszerét, és jelentősen csökkenti fájdalomérzetüket. Ezen kívül a szervátültetésen vagy csontvelő-kezelésen átesett gyermekek szenvedésit is enyhíti. „A jövőben a vicces filmek vetítése a kezelés szerves része lesz“ – nyilatkozta Margaret Stuber, a kutatás vezetője. „Egyes esetekben a nevetés hozzájárulhat, hogy csökkentsük a fájdalomcsillapító adagokat“ – magyarázta. A kísérletben 21 gyermek vett részt, akiket megkértek, hogy kezüket lógassák nagyon hideg vízbe. Azok a gyerekek, akik a kézáztatás közben humoros filmeket néztek videóról, jóval tovább viselték el az alacsony hőmérsékleteket. - Németországban a nők csaknem fele nem tagadja, hogy félrelépett: a megkérdezettek 42 százaléka megcsalta már partnerét derül ki az 1200 német állampolgár megkérdezésével a Wellfit című folyóirat megbízásából elvégzett felmérésből. Ezzel összeomlott a „hűséges asszonyka“ és a „hűtlen férj“ mítosza. A „félrelépés“ terén ugyanis csaknem teljes az egyenlőség nők és férfiak között. A megkérdezett férfiak 46 százaléka vallotta be hűtlenségét.- Csaknem minden negyedik német – 23 százalékuk – hisz az ördög létezésében. Ez derül ki egy ezer ember megkérdezésével készült felmérés hétvégén nyilvánosságra hozott adataiból. A megkérdezettek csaknem fele válaszolta, hogy az ördög „mint sötét lélek“ mindnyájunkban ott lakozik. A másik fele számára viszont az egyházak találták ki, hogy „nyomást gyakoroljanak az emberekre“. A tisztviselők nagyobb arányban hisznek az ördög létezésében, mint a háziasszonyok. Ami pedig az egyes vallásokat illeti, több katolikus hisz Lucifer létezésében, mint amennyi protestáns. - Két értékes római kori szobrot talált egy műkedvelő búvár a dél-franciaországi partok előtt. A szobrok „figyelemre méltóan jó állapotban vannak” – közölte pénteken az illetékes tengerbiológiai hivatal. A két szobor – az egyik Ámort vagy Éroszt ábrázolja, a másik egy fiatal férfit – feltehetően a Krisztus előtti vagy utáni első évszázadból való. Mihelyt elvégezték az értékes leletek restaurálását, kiállítják őket a helyi múzeumban. (m, öm, i-t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?