Gyerekkorom húsvétjai bezzeg!

Rettenetesen sajnáltam Barunkát. Elképzeltem, ahogy jéggé fagyva ott térdepel a Jézuska előtt, mozdulatlanul, rendíthetetlenül, mint Andersen ólomkatonája, összekulcsolt kézzel imádkozik, míg a többiek bátyja vezérletével fogócskáznak a kulcsra zárt templomban, mert ők fáznak. Barunka viszont együttérzésből könyörögte ki magát otthonról. Sajnálta szegény Jézuskát. Előtte pedig három szem szentelt barkát is le kellett nyelnie, hogy megóvja magát a betegségektől. Talán a zöldcsütörtök lehetett annak idején a legelviselhetőbb, már annak, aki a spenótot szereti, ebből a szempontból választhattam volna akár az ötvenes éveket is, amikor az egykori csehszlovák köztársasági elnök, Antonín Zápotocký irodalmi remeknek nehezen minősíthető ifjúsági könyve megszületett. Hát még ha arra gondolok, hogy húsvét előtt még a jéghideg patakban is megfürdették a gyerekeket, hogy edzettek legyenek. Összkomfortos életem egyetlen porcikája sem kívánja vissza azokat az időket. Gyerekkorom húsvétjait bezzeg. Amikor még hittem benne, hogy a nyuszi hozza minden házhoz a piros meg hímes tojást, ezeket mi, lányok szétosztjuk, de legalább annyit begyűjt a bátyám is, s nehogy kárba vesszen, az ünnepek után rakott krumplit főzött anyánk. Egy ideig törtem a fejem azon, hogyan szedi össze a tyúkudvarban, ha egyszer négy lábon szalad, hova teszi a kosárkáját, van-e hátizsákja, mikor jár tojást gyűjteni. Akkor, amikor mindenki alszik, vagy külön egyezséget köt a háziasszonyokkal, mindenki beengedi az éjszaka leple alatt, s míg mi, gyerekek az igazak álmát alusszuk, tojástartóba teszi, aztán uzsgyi, haza, otthon már rotyog a fazékban a krepp-papírral meg a hagymahéjjal festett víz, ki vannak készítve a hímestojás-készítés kellékei, a szép levélkék, a faggyú, a tű, és hosszú éjszakákon át folyik a vidám festés. Az világos volt, hogy elhozza nekünk, gyerekeknek, mert ő nem szereti. De akkor mi, akiket ő úgy szeret, hogy tojást hímez nekünk, milyen jogon esszük meg őt sütve, rántva, vadasan? Nem vagyunk mi igazán jók, hiába vagyunk a teremtés koronái. (Mi, emberek, úgy általában, a férfiak meg még fölöttünk állnak egy lépcsőfokkal, a jelző igazándiból őket illeti, de talán egyszer elnézik, ha magunkat is közéjük sorolom, ez egyszer érjék be a koronázatlan királyai címmel.)

Ma már a locsolás sem a régi, legföljebb annyi maradt a régiből, hogy estére ugyanúgy bűzlik a lányok haja a sokféle parfümtől, mint régen a pacsulitól. Vendégjárás helyett nagy kirándulás, bezárkózás, mindenki kizárása folyik. Nem csoda, hiszen a böjt sem az igazi, újabban egymást érik a bálok. Pedig ha valamikor, éppen ilyenkor lenne hatékony egy kiadós böjti étrend, csak éppen át kellene keresztelni tisztítókúrának vagy fogyókúrának, s minden bizonnyal nagyobb sikere volna, mint a vallási szokásoknak, ha a sok bulímiás- és anorexiásjelölt tudná, hogy a kiszével együtt nemcsak a téltől, hanem a fölösleges kilóktól is meg lehet szabadulni.