Gézu ismét robbant

Budapest. A Big Brother-házban Gézu haragja Szilvi ellen nem csitul, sőt! Az este folyamán ismét szemtanúi lehettünk Gézu kitörésének. Az akcióra már készült, várta, hogy a társaság együtt legyen, majd hirtelen Szilvire támadt.

Budapest. A Big Brother-házban Gézu haragja Szilvi ellen nem csitul, sőt! Az este folyamán ismét szemtanúi lehettünk Gézu kitörésének. Az akcióra már készült, várta, hogy a társaság együtt legyen, majd hirtelen Szilvire támadt. Úgy gondolta, Szilvi megalázása mindenki előtt korrektebb lépés, mintha elvonulnak a hálószobába és négyszemközt beszélik meg a „problémát”. „Vannak dolgok, amiket nem érzel, mert túlzottan egyszerű vagy!” „Ostoba!” vágta ezeket a kedves szavakat a lány fejéhez. A vitát eleinte mindenki türelmesen hallgatta, majd Renato közbeszólt: „Miért kell nyilvánosan sértegetni?” „Elég nagy a ház!”, tette hozzá Zoli, aki arra kérte Gézut, hogy ezt inkább vasárnap rendezzék le, mert rontja az esélyeit a kiszavazáson. Gézu ma este nyugodt lelkiismerettel megy aludni, mert „korrekt volt és őszinte”. Hogy a nézők ezt mennyire értékelik, az a holnapi kiszavazó show-ban kiderül, hiszen a jelöltek között – Edina és Zoli mellett –ő is ott van. (l)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?