Garázsban készül a kisebbségi lap

A lengyelek és a litvánok évszázadokon át közös államalakulatban éltek, a mai Litvániában azonban nem egyszerű a lengyel kisebbség helyzete. 

Vilniusban és környékén kerestük a párhuzamokat a szlovákiai és a litvániai kisebbségi lét között. 
Kisebbségben a többség 

Amikor húsz éve megépítették a litván iskolát, két litván család élt a városban, ami összesen 17 embert jelentett – ez a legsokkolóbb információ, amelyet a hat és fél ezres kisvárosban, Solecznikiben (litvánul Šalčininkai) hallunk. A település a litvániai lengyel kisebbség egyik központja, tizenkét évfolyamos lengyel iskola is működik benne. A lengyel intézménybe 750 gyerek jár, de népszerű a litván iskola is – ott 562 diák tanul, közülük mindössze 40 litván nemzetiségű, mivel továbbra sem él sok litván család a régióban. 

A lengyel iskola fenntartója az önkormányzat, a litváné a kormány – egy kicsit kiforgatott kisebbségvédelmi politika értelmében a tömblengyelség között a litvánokat kell védeni, ezért a város szélén építettek számukra egy szupermodern iskolát, két tornateremmel, uszodával, több futballpályával, balett-teremmel és korszerű szaktantermekkel. 

Bábeli zűrzavar 

A tanítás litván nyelven folyik, a diákok többsége lengyel, ám oroszok is akadnak közöttük. „Nálunk teljesen megszokott a szünetekben azt hallani, hogy egy gyerek elkezd egy mondatot lengyelül, de litvánul folytatja, és végül oroszul fejezi be, és mindenki megérti” – mondja Vidmantas Žilius igazgató, aki Samogitia városából, Északnyugat-Litvániából érkezett Szolecznikibe. A tanárok mind más környékről érkeztek, hiszen Solecznikiben kevés a litván nemzetiségű lakos. 

Az iskolában második nyelvként az angolt tanítják, a hatodik évfolyamtól a diákoknak van lehetőségük választani az orosz, a fehérorosz, a lett, a német és a lengyel közül egy további nyelvet. A legnagyobb érdeklődés a német és az orosz iránt van, lengyel órákra mintegy 30 diák jár. 

A lengyel szülők a litván nyelv jobb elsajátítása érdekében sokszor litván nyelvű iskolába adják a gyerekeiket – ezt már a lengyel tanítási nyelvű Jan Śniadecki Gimnázium tanárai panaszolják. Az iskola a városka központjában áll, de felszereltségben nem versenyezhet a másik intézménnyel. Az önkormányzattól kapott pénz csak a működésre elég, a felújításokat, ablakcseréket, modernizációt a lengyel állam hozzájárulásaiból állják. Pedig a hatályos törvények alapján a kisebbségi iskolákban nagyobb a fejpénz, mint a többségi nyelven oktató intézményekben. 

Az a fránya államnyelv 

A legutóbbi népszámlálási adatok szerint a 3 430 000 fős Litvánia lakosságának 6,6 százaléka lengyel (ez 200 ezer főt jelent) és 5,8 százaléka orosz (177 000 fő), a harmadik legnagyobb kisebbség a valamivel több mint 36 ezer főt számláló fehérorosz közösség. 

Lengyel tanítási nyelvű iskolába azonban csak az összes diák 3,4 százaléka jár, míg az orosz intézményeket az összes tanuló 4,3 százaléka látogatja – derül ki a litvániai kisebbségekről szóló legfrissebb jelentésből. 
„A Vilniusban élő lengyel gyerekek 60%-a nem lengyel nyelvű iskolába jár” – jegyzik meg a soleczniki lengyel gimnázium tanárai. 

A problémát súlyosbítja, hogy néhány évvel ezelőtt megreformálták a litván nyelv oktatását az országban – korábban két programban, anyanyelvként és államnyelvként is tanították a litvánt, a reform óta azonban a nemzetiségi iskolákban is pont ugyanúgy oktatják a többségi nyelvet, mint a litván anyanyelvű diákok számára. A hivatalos indoklás szerint azért, hogy mindenkinek ugyanolyan esélye legyen elsajátítani az államnyelvet, s emiatt ne diszkriminálják későbbi tanulmányai során vagy a munkahelyén. A gyakorlatban azonban ez kevéssé működik. Mire a lengyel nyelvű iskolában egy diák eljut az érettségiig, összesen 800-zal kevesebb litvánnyelv-órája volt, mint a litván tanítási nyelvű intézménybe járó társainak, miközben a vizsgán ugyanazt követelik tőle. 

Egyetem épület nélkül 

Litván egyetemeken jelenleg nem lehet lengyelül tanulni, ám a Bialystoki Egyetemnek működik egy vilniusi kihelyezett tagozata, ahol informatikát, közgazdaságtant és európai tanulmányokat hallgathatnak a diákok. Az intézménynek nincs saját épülete – az oktatás egy irodaházban folyik, az ünnepélyes alkalmakra pedig a vilniusi „lengyel ház” auláját használják. „Szeretnénk együttműködésre bírni a két kormányt, hogy legyen végre saját épületünk, de egyelőre még mindig nem kaptunk pozitív választ a litván illetékesektől. Bár azt mindig hangsúlyozzák, milyen büszkék arra, hogy működik ez a tagozat” – magyarázza Tomasz Zalewski egyetemi kancellár. A hangoztatott büszkeség ellenére a kar – amelyen 11 év alatt már 600 diák szerzett diplomát – támogatást csak a lengyel kormánytól kap. 

A Litvániában élő kisebbségek kultúrájának támogatása a kormány nemzetiségi osztályának feladata. Ennek létrejötte előtt a kulturális minisztérium osztotta szét a támogatásokat, de mára önálló és független intézményként működik az osztály. Évente 200 000 eurónyi támogatást osztanak szét a kisebbségek között – összehasonlításképp: a szlovákiai Kisebbségi Kulturális Alap nyolcmilliós költségvetéssel rendelkezik, megalakulása előtt pedig a kormányhivatal átlagban megközelítőleg négymillió eurót oszthatott szét a nemzetiségi kultúrára. 

Litvániában összesen 154 nemzetiséget tartanak számon – nem különböztetnek meg őshonos és bevándorló kisebbségeket. A libanoni közösség három főből áll… 

A nemzetiségi osztályhoz évente nagyjából 250 projekt érkezik, ezekből 150-et tudnak támogatni. A fókuszban a toleranciát növelő programok állnak. „Az egyik legfontosabb célunk a romák elfogadtatása és az antiszemitizmus elleni harc” – hangsúlyozza Vaiva Veželité-Pokladova, az intézmény munkatársa. 

Létező diszkrimináció 

Egy felmérés szerint a romák állnak az első helyen, ha arról kérdezik az embereket, kiket nem szeretnének kollégájuknak (a romákat a börtönviseltek, a homoszexuálisok, az értelmi fogyatékosok és Jehova tanúi követik a listán). 

A toleranciára buzdító projekteknek mégis van hasznuk, ezt az mutatja, hogy míg 2012-ben a megkérdezettek 62,6 százaléka nem akart volna együtt lakni egy romával, két év alatt ez a szám 58,2 százalékra csökkent, a zsidókat pedig 2014-ben már csak a megkérdezettek 10 százaléka utasította el lakótársként, szemben a két évvel korábbi 14,7 %-kal. 

A lengyelekkel és az oroszokkal szemben is csökkent az elutasító tendencia, de a nem litván nemzetiségű állampolgároknak még mindig a negyede vélekedik úgy, hogy Litvániában létező jelenség a nemzetiségi diszkrimináció, és több mint tíz százalékuk az elmúlt tizenkét hónapban saját bőrén is megtapasztalt ilyesmit. A legtöbben egyébként arra panaszkodnak, hogy a litván nyelv nem megfelelő ismerete miatt volt részük hátrányos megkülönböztetésben. 

Garázsszerkesztőség 

S máris visszakanyarodtunk az iskolákhoz, amelyeknek megmaradása a lengyel kisebbség számára létkérdés. Nem véletlen, hogy a Vilniusban megjelenő lengyel nyelvű napilapban, a Kurier Wileńskiben nagyon gyakran oktatásügyi témák kerülnek a címlapra. A lapot öt belső munkatárs, öt állandó külső munkatárs és több alkalmi szerző állítja elő heti ötször. Hétfőn nem jelenik meg a lap, mert vasárnap zárva a posta, így a terjesztés nem megoldható. 

A szerkesztőség – Európában talán egyedülálló módon – egy garázsban székel. A laptulajdonos ZygmuntKlonowskinakugyanisafő – és főleg jövedelmező – vállalkozása egy autószerviz, ennek emeletén kapott helyet a szerkesztőség és az egyszemélyes mininyomda. A nyomdász már évek óta megbízhatóan teljesíti feladatát, a kérdést, mi van, ha megbetegszik, nem is tudja értelmezni. Nem betegszik meg. 
Rajmund Klonowski, a lap munkatársa is kiemeli, a kisebbségi létben kulcsfontosságú, hogy az ember tudjon rögtönözni, adaptálódni és felülkerekedni a nehézségeken. Ennek illusztrálására rögtön elmesél egy történetet: „Mi voltunk az első lap Litvániában, amely digitális fényképekkel kezdett dolgozni. Amikor ugyanis az ország függetlenné válása után radikálisan lecsökkent a lapnak adott állami támogatás, és el kellett költöznünk a sajtóházból, többé nem fértünk hozzá a fotólaborhoz. Próbáltunk jól kijönni a helyzetből, sikerült.” 

Polgári kötelesség 

Klonowskiék „nagy lengyel családnak” számítanak Vilniusban. Az idén kilencvenéves nagyapa a németek és a szovjetek ellen is harcolt, Zygmunt Klonowski pedig a Litvániai Lengyelek Uniójának létrejöttében is komoly szerepet vállalt. 

„Amikor bizonytalanná vált a lap jövője, a családunk polgári kötelességének érezte, hogy beszálljon” – magyarázza Rajmund Klonowski, aki újságíróként és rendszergazdaként is dolgozik a lapnál. A napi 16 oldalon, A4-es formátumban megjelenő újság azonban a lapeladásból és a reklámokból nem tudna megélni, és Klonowskiék vállalkozása, a Klios sem tudná fedezni az összes költséget, a Kurier Wileński fennmaradása így a lengyel szenátus támogatásaitól is függ. 

Jelenleg 2500 példány fogy naponta a lapból, de az olvasottsága a harmincezret is elérheti, vannak példányok, amelyeket egy nagycsalád minden tagja vagy egy komplett iskolai osztály olvas. 

A szerkesztőség szórakoztatni is igyekszik az olvasókat, szerveznek szépségversenyt vagy gyerekfotószavazást, minden évben megválasztják az év litvániai lengyel személyiségét. A címlapra azonban ottjártunkkor is egy nagyszabású oktatási konferencia kerül. Robert Mickiewicz főszerkesztő hangsúlyozza: „Az iskolák a legfontosabbak. Iskolák nélkül már senki sem fog lengyelül beszélni, mi pedig lassan elveszítjük az olvasóinkat.” 

A tanulmányút létrejöttét a MIDAS (Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Egyesülete) és a „Pomoc Polakom na Wschodzie” alapítvány támogatta.