Fontos az ápolt külső is

A rendszerváltás óta kis hazánkban is megváltozott a nő társadalmi szerepe, néhány kivételes foglalkozástól eltekintve nincs különbség a férfi és a női munka között.

A rendszerváltás óta kis hazánkban is megváltozott a nő társadalmi szerepe, néhány kivételes foglalkozástól eltekintve nincs különbség a férfi és a női munka között. Igaz, ha a nők a tipikusan férfias pályákon válnak sikeressé, alig van esélyük arra – legalábbis az amerikai pszichológusok szerint –, hogy környezetük szimpátiáját élvezzék. Szerencsére, a művelt nőket nem foglalkoztatják a felmérések, képességeik legjobb bizonyítéka az eredmények felmutatása. A munkahelyeken határozott döntéseket hozó, komoly szakmai csatározásokon részt vevő nő azon kívül, hogy főnök, rendszerint családanya, feleség, társ is. S mi tagadás, ezt a szerepet sem akarja elhanyagolni, sőt. Meglehet, hogy a házimunkák egy részét, főleg a takarítást háztartási alkalmazottra bízza rá, ám ritkán mond le arról, hogy szeretteinek esténként ne ő tálalja fel a vacsorát, ne súgjon öszsze gyermekeivel, ne üljön párja mellé, esetleg tévézés közben fáradtan ne pilledjen el a vállán. Mindemellett ügyelnie kell megjelenésére is, mert bár a siker nem a tökéletes kinézettől függ, ám a jó megjelenés önbizalmukat növelheti. Bármennyire igyekeznek is a nők eleget tenni ezeknek az elvárásoknak, és általában kozmetikusra, fodrászra bízzák bőrük, hajuk gondozását, előfordul, hogy kifutnak az időből. Nem esnek kétségbe, képesek ugyanis arra is, hogy saját kezűleg készítsék el a megfelelő frizurát. Alapkövetelmény persze, hogy hajuk egészséges legyen. És ha tetszik, ha nem, tenni kell azért, hogy az is maradjon.

Mivel tudjuk, nem könnyű eligazodni a hajápoló szerek bő választékában, némi segítséggel szolgálunk. Köztudott, hogy a csapvízben előforduló kalcium szárítja, károsítja a hajat, mely ezáltal veszít fényéből. A hajszárító nélkül el sem tudjuk képzelni a frizura elkészítését, ám tudni kell, hogy a forró levegő, a fésű, kefe a hajszálak felületét teszi tönkre. Mindezek tudatában elmaradhatatlan a hajregenerálók használata. Az új Schauma regeneráló sampon és balzsam összetevői – karitévaj és kókuszkivonat – kiválóan alkalmasak a sérült és igénybevett haj ápolására. Az aktív összetevők kombinációjának, az intenzív vitaminoknak köszönhetően a Schaumától akár 80 százalékkal is erősebbé válnak a hajszálak. A karitévaj és a kókuszkivonat kijavítja a haj belső szerkezetének sérüléseit, elsimítja a hajszálak felületét, s ezáltal újra selymessé, csillogó fényűvé válik a hajkorona. (péterfi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?