Fontos anatómiai információkat hordoz a gerecsei őskrokodil

őskrokodil
Gerecse |

Fontos anatómiai információkat hordoz a gerecsei őskrokodil - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Őslénytani Tanszékének egyetemi docense az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

 

Ősi Attila paleontológus elmondta, hogy a csaknem ötméteres krokodil csontvázának 30-40 százaléka előkerült, az 1996-ban megtalált maradványok között csigolyák, bordák, páncélelemek és fogak is vannak.

A 180 millió éves csontokból következtetve átmeneti fajnak számít, a krokodilok családjának azt az ágát képviseli, amelyik először alkalmazkodott a tengeri életmódhoz is - hangoztatta.

Hozzátette, az állat erős végtagjai arról árulkodnak, hogy a szárazföldön is tudott járni.

 

Egy csigolya révén ismerté vált a farokúszó, amelyből arra lehet következtetni, hogy jól úszott. Ezt támasztja alá az is, hogy maradványait tengeri üledékes kőzetekben találták meg - fűzte hozzá.

A két-három centiméteres, hegyes, kúpos fogak alapján ragadozó volt, halakkal, kisebb krokodilokkal, gerincesekkel és gerinctelenekkel is táplálkozhatott - fogalmazott a paleontológus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?