Feleségek finomságai

Évekkel ezelőtt sokat hoztak a kiadók konyhájára a szakácskönyvek. Mostanság már valószínűleg ebben a műfajban sem könnyű nagyot kaszálni, mert a könyvesboltok polcain elképesztő mennyiségű, a világ szinte valamennyi ételét, italát, különlegességeit bemutató, méregdrága kiadványok kelletik magukat. Olykor el is csodálkoztam a hatalmas érdeklődés láttán, hiszen napjainkban legfeljebb a hétvégeken és a jeles ünnepnapokon jut ideje a feleségnek – és nem kevés, a főzőcskézést szerető férjnek – a tűzhely körül tüsténkedni. Hétköznap ugyanis alkalmazottként, vállalkozóként leginkább gyorséttermekre vagyunk kárhoztatva, gyermekeink pedig iskolai étkezdékre, legalább meleg étel legyen a gyomrunkban sóhajok kíséretében.

Odahaza azon is morfondírozom, minek nekünk az a sok szakácskönyv a polcainkon. Ha nem téveszt meg előrehaladott szenilitásom, akkor az asszony házasságunk harminchárom éve alatt sokszor fellapozta ugyan, de talán háromszor főzött belőle. Réges-régen narancsgerezdekkel meg egyéb déli gyümölcsökkel ékesített kacsasültet varázsolt az asztalra, tavaly meg tavalyelőtt szentestére pedig különböző módon elkészített lazacot tálalt mások útmutatása alapján. Előételként meg kettévágott avokádóba töltött tengeri herkentyűket. Ennyit segítettek a szakácskönyvek. Mi ugyanis leggyakrabban a nemzedékről nemzedékre hagyományozott, kézzel írt ételrecepteket forgatjuk. Fánkot a feleségem minden farsangfarkán sosem látott dédanyám gyöngybetűkkel írt, a sárguló papíron még ma is jól olvasható utasítása alapján készít. Minden évben óriási sikert aratva. Nagyanyám a magyaros ízű csirke- és marhapörköltek nagymestere volt, anyám meg leginkább a különböző gulyásoké. Feleségem tovább gyarapította a gyűjteményt, méghozzá a mai kímélő trendinek megfelelően. Leginkább az újra felfedezett magyar fűszerekkel (kakukkfű, bazsalikom, zsálya, egyebek) pácolt házi csirkével vagy pulykával vesz le még ma is a – kissé trombózisos – lábamról. És a fenséges nyúlpörkölttel. Családi kincsünk pedig tovább gyarapodik, mert a házi szavazás alapján újabb ételekkel gazdagodik a gyűjtemény. Több között a magyaros ízesítésű szójapörkölttel vagy a köménymaggal és majoránnával ízesített kelbimbófőzelékkel, amelyet legújabban már virsli vagy főtt kolbász nélkül is hajlandó vagyok bekanalazni. Legalább aznap figyelve vészesen terebélyesedő alakomra... Vénülő fejemmel rádöbbentem arra is, amit szerintem hangosan vagy csak önmagában majdnem minden férj bevall. Vagyis hogy sokfele jártam, sokféle konyhát láttam, ételt megkóstoltam, de azért legízletesebbek a feleségem finomságai, amelyeket még ma is újra meg újra kénytelen vagyok megdicsérni, mint boldogult legénykoromban. Önző mód arra is gondolva, hogy az elismeréssel végül én járok a legjobban, hiszen újabb gasztronómiai csúcsteljesítményekre sarkallom vele a nejem. Anikó leányomnak köszönhetően rájöttem egy titokra is. Ő már egy évtizede menyecske, kétgyermekes anya. Ezalatt több saját specialitással színesítette családi ereklyénket. Kati lányom fejét nemrég kötötték be, s azóta hétvégeken forró dróton, vagyis hosszas telefonálásokkal érdeklődik az édesanyjánál a fokhagymakrémleves, a húsleves, a grillezett szárnyasok (ifjú párjának kedvencei) elkészítésének fortélyai iránt. A lényeget idősebb gyermekem mondta ki, mégpedig a húgának, amit aztán én nagybetűkkel írtam be sokgenerációs gyűjteményünkbe: – Ha szereted a férjed, akkor néhány hét alatt megtanulsz majdnem mindent, mert érzelmeid a főztjeid ízéből is sugároznak.

Azt hiszem, ez a családi konyhaművészet egyszerű és nagyszerű titka, amelyről aligha írnak a szakácskönyvek.