Farsangi, szalagos, csöröge, rózsa és forgács...

..., az biztos, hogy mind valamennyi fánk. És az is biztos, hogy a farsang jellegzetes étele, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak. Voltak vidékek, ahol azért sütötték, hogy a vihar ne vigye le a háztetőt.

..., az biztos, hogy mind valamennyi fánk. És az is biztos, hogy a farsang jellegzetes étele, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak. Voltak vidékek, ahol azért sütötték, hogy a vihar ne vigye le a háztetőt. Ismert a szalagos változata, ez az eredeti farsangi fánk, továbbá a rózsafánk, a forgácsfánk, más néven csöröge, és a cseh fánk, más néven talkedli vagy kőttes fánk, csak hogy néhányat említsünk.

Farsangi fánk

Hozzávalók:

38 dkg liszt, 4 dkg élesztő, 6 tojássárgája, 7 dkg vaj, 8-9 evőkanál tej, 1 evőkanál cukor, 1 kávéskanál rum, negyed citrom reszelt héja, csipetnyi só, olaj, vaníliás cukor, barackíz.

Elkészítése:

Az élesztőből a cukorral, kevés liszttel és négy evőkanál langyos tejjel kovászt készítünk. A tál közepére – amelyben a fánk készül – tesszük a kovászt, köréje a lisztet. Betakarjuk, és langyos helyre teszszük, amíg megkel. A tojássárgákat a sóval elkeverjük, és a liszthez öntjük, hozzáadjuk az olvasztott vajat, valamint a maradék felforralt, kihűtött tejet. Addig verjük, amíg hólyagos nem lesz (ilyenkor már elválik a kanáltól), majd betakarva meleg helyen kelni hagyjuk. Végül lisztezett deszkára borítjuk, és ujjnyi vastagságúra nyújtjuk ki. Ezt követően letakarjuk, és hagyjuk tovább kelni, majd kiszaggatjuk és forró olajban kisütjük (először fedő alatt, majd a megfordítás után már fedő nélkül). A fánkokról az olajat szalvéta segítségével leitatjuk, majd meghintjük vaníliás cukorral, és barackízzel kínáljuk.

Csörögefánk

Hozzávalók:

50 dkg liszt, 15 dkg vaj, 5 tojássárgája, 17,5 dkg porcukor, 1 dl tej, 1 citrom héja, 1/4 teáskanál szódabikarbóna, 1 csipet só.

Elkészítése:

A lisztet egy munkalapra szitáljuk, majd beledolgozzuk a meglágyított vajat, a tojássárgákat, a porcukrot, a tejet, a citromhéjat, a sót és a szódabikarbónát. Alaposan összedolgozzuk a hozzávalókat, majd kinyújtjuk a tésztát. Csíkokra vágjuk és kis fodrokat tekerünk belőlük. Forró olajban hirtelen kisütjük, leitatjuk róluk a zsiradékot, és megszórjuk cukorral, vagy leöntjük mézzel.

Mogyorós fánk karamellöntettel

Hozzávalók:

10 dkg liszt, 1 dl olaj, 1 dl víz, 3-4 tojás, csipet só, csipet porcukor, sütéshez olaj, 10 dkg csokoládé, 5 dkg pörkölt, aprított mogyoró. A karamellöntethez: 15 dkg kristálycukor, víz.

Elkészítése:

Égetett vagy népiesen forrázott tésztát készítünk (ebből a tésztából van a csokifánk, az éclair-, a képviselő- és az igen kedvelt tolófánk is). Az olajat, vizet, csipet sót, cukrot egy lábasban feltesszük forrni. Ha gyöngyözve forr, egy mozdulattal hozzáöntjük a lisztet. Addig hevítjük ezt a masszát, amíg az edény falától el nem válik. A tűzről levéve egyenként hozzáadjuk a tojásokat, így egy nagyon sűrű burgonyapüréhez hasonló állagú tésztát kapunk. Vigyázat, ha nagyok a tojások, 3 is elegendő. Ezt a tésztát csillagcsővel habzsákból nyomjuk a forró olajba, melyben szép pirosra sütjük a fánkokat. A tolófánkunk sokkal formásabb, esztétikusabb lesz, ha zsírpapírra formázzuk a tésztát, és így tesszük az olajba. A jól lecsepegtetett fánkokat olvasztott csokoládéba, mogyoróba, díszítő szórócukorba mártjuk. ĺgy az egyszerű tésztából is hangulatos, ünnepi süteményt varázsolhatunk. Különlegessé tehetjük süteményünket azzal is, ha karamellöntettel tálaljuk. A kristálycukrot aranysárgára pirítjuk, majd a tűzről levéve kevés vízzel öntetsűrűségűre felfőzzük.

Berlini fánk borsodóval

Hozzávalók:

10 dkg vaj, 10 dkg liszt, 3 tojás, csipet só, 1 mokkáskanál cukor, 25 dkg durvára vágott mandula, vaníliás porcukor.

Elkészítése:

A vajat kis fazékba tesszük, és egy deci hideg vizet öntünk rá. Egy csipet sóval, 1 kávéskanál cukorral ízesítve felforraljuk, majd csomómentesen belekeverjük a lisztet. Folyamatosan kevergetve addig melegítjük, amíg a massza elválik az edény falától. Akkor levesszük a tűzről, és megvárjuk, amíg langyosra hűl. Egyenként belekeverünk 3 nyers tojást. A masszából kézzel vagy habzsákból diónyi golyókat formázunk, és durvára vágott mandulában mindegyiket meghempergetjük. A mandulás fánkocskákat felforrósított olajban kisütjük. Vaníliás porcukorral megszórjuk, és borsodóval kínáljuk. (-cp-)

ĺZ-TIPP

A fánk tésztáját mérsékelt láng fölött folyamatosan kevergessük egészen addig, míg olyan sűrű lesz, hogy elválik az edény falától.

Olcsó cseh fánk

Hozzávalók:

40 dkg sima liszt, 2 dkg élesztő, tej szükség szerint, só.

Elkészítése:

A lisztbe belemorzsoljuk az élesztőt, megsózzuk, és langyos tejjel nem túl lágy, de nem is kemény, ruganyos tésztát készítünk belőle. Meleg helyen kelni hagyjuk, majd lisztezett gyúródeszkán kisodorjuk. Egy nagyobb pohárral vagy tésztaszúróval kerekeket szaggatunk belőle, és hagyjuk még egy kicsit a kilisztezett tepsin kelni. Előmelegített sütőben megsütjük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?