A huszadik század egyik legendás költőjének özvegye, Faludy Fanny másfél éve él egyedül, két kiskutyájával. Faludy gyűrűit hordja, és várja azt a társat, aki méltó utódja lehet elhunyt férjének. A zseni özvegye az örökbefogadást tervezi, de ha később társra lelne, szívesen szülne gyereket.
Faludy Fanny magányos
Faludy Fanny kislányra vágyik. A költőzseni múzsája ugyan egyedül él, de így is alkalmasnak tartja magát az anyaságra, ezért örökbe szeretne fogadni egy 2–3 éves gyermeket. Fanny a hivatalos utat választotta, de nem egyszerű az örökbefogadási procedúra. „Másfél éve egyedül vagyok, és rám telepedett a magány. Szeretnék örökbe fogadni egy kislányt, de nem megy könnyen a dolog, mert egyedülálló vagyok. Elindítottam az örökbefogadási procedúrát, remélem, sikerrel járok. Kikapcsolódásképpen Erdélybe szoktam járni a barátaimmal, gondolkozom, meditálok, pacalcsorbát eszünk, de előtte még legördítünk egy kis szilvapálinkát a friss havasi levegőn” – kezdte Fanny.
Fanny úgy érzi, a költőóriás ma is segíti életét a mindennapokban. Az özvegy hordja férje jegygyűrűjét, folytatja a Faludy-sorozatot, most jelent meg Pokolbéli víg óráink című interjúkötete, melyet férjével készített, emlékházat állít, és azt tervezi, hogy szegény, tehetséges gyerekeket támogat majd egy alapítvány segítségével.
„Gyurka úgy halt meg, hogy azt kérte, ne maradjak egyedül. Ő maradjon egy ékszerdoboz a lelkemben, de találjak új férjet. Kinézett nekem valakit, nem tudom, a férfinak elmondta-e a tervét, én tudom ki az, de hiszek a női szerepekben, neki kell közelítenie hozzám. Nyitott vagyok egy új kapcsolatra, de nem könnyű, Gyurka zseni volt. Olyan férfira vágyom, akinek olyan a jelleme, mint Faludyé volt. Mint Ibsen versében: Érc légy mely mindig egy marad, ne törmelék – dirib-darab” – folytatta az özvegy. „Szívesebben nevelném családban a gyerekemet, de ha egyedül maradok is, az biztos, hogy a gyerekotthonnál sokkal jobb vagyok!” – mondta Faludy Fanny. (A szerző a Bors munkatársa)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.