Facebook-állapot megváltozott: Mark Zuckerberg házas

Palo Alto |

<p>Mark Zuckerberg megváltoztatta családi állapotát a Facebookon szombaton: házasságot kötött barátnőjével, Priscilla Channel.</p>

A Facebook-alapító és 27 éves menyasszonya szűkkörű ceremónián kötötték össze életüket hivatalosan Palo Altó-i otthonukban - egy meglehetősen mozgalmas hét után, mivel a közösségi oldal részvényeit éppen pénteken vezették tőzsdére. A papírok bevezetését soha nem látott izgalommal várta a Wall Street. Ugyanezen a héten ünnepelte a vőlegény 28. születésnapját, Chan pedig lediplomázott a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem orvostudományi karán.

A pár még a Harvardon ismerkedett össze, és már több mint kilenc éve tartoznak össze.

A Facebook szóvivője a gyűrűről azt mondta, hogy az "egy egyszerű rubin", amelyet Zuckerberg maga tervezett.

A meglepetés-szertartáson száznál is kevesebben vettek részt, a meghívottak mindannyian abban a hiszemben érkeztek, hogy "csak" Chan záróvizsgáját fogják ünnepelni.

A Facebook tőzsdei bevezetése után is Zuckerberg maradt a cég többségi tulajdonosa 503,6 millió részvénnyel, ezzel a szavazatok 56 százalékát birtokolja.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?