Ezer dollár lehet egy élet ára

Sok milliárd dollár, sokkal agresszívebb kampány és nemzetközi összefogás kell ahhoz, hogy megállítsuk az AIDS halálos menetelését – hangsúlyozták a vasárnap kezdődött nemzetközi ENSZ-konferencián Barcelonában.

Tovább tart az AIDS halálos menetelése: bár a járvány már 21 éves múltra tekint vissza, még mindig nem állt meg a növekedése. Ugyanakkor mára világosan kiderült, hogy egyes területeken, ahol komoly gondot fordítanak a megelőzésre, már visszavonulóban van. Ha a világ összefogna, életek millióit menthetné meg néhány év alatt.

Tíz év alatt százmillió beteg

A legújabb adatok szerint 40 millió ember fertőzött a HIV-vírussal, de cselekvés hiányában ez a szám egy évtizeden belül 100 millióra nőhet – hangzott el többek között Barcelonában, a vasárnap megkezdődött 14. nemzetközi AIDS-konferencián. Szomorú tény, hogy a fertőzöttek és betegek többsége – mintegy 90%-a – a világ legszegényebb országaiban él. Az HIV és AIDS elleni küzdelemre fordított összegek 90%-át ugyanakkor a gazdag, fejlett országokban költik el, s a költségek zömét nem megelőzésre, hanem a gyógyításra fordítják.

A konferencián több mint 14 ezer kutató, orvos, politikus és AIDS-aktivista vesz részt az egész világból. A program nagy részét várhatóan a legújabb, a betegség gyógyítását célzó kutatások eredményeinek bemutatása teszi ki, de talán még fontosabb a nagyszabású, a korábbiaknál sokkal összehangoltabb és „agresszívebb” megelőző programok elindításának előkészítése, anyagi értelemben is. Mára ugyanis mindenki számára világossá vált: ha ez nem következik be, akkor az egész afrikai kontinens, Kína, India és Oroszország is hamarosan a szubszaharai régió sorsára juthat, ahol a járvány minden értelemben a legdrámaibb méreteket ölti.

Ez az első AIDS-konferencia azóta, hogy az ENSZ tavaly globális pénzügyi alapot hozott létre az AIDS, a TBC és a malária elleni küzdelem finanszírozására. Most kiderülhet, hogy a szép szavak és gondolatok realitássá változnak-e. Ehhez először is körülbelül 8 milliárd dollárt kellene összegyűjteni. A HIV-fertőzések terjedése elleni harc becsült éves költsége ugyanis évi 7-10 milliárd USD. Ebből egyelőre csupán 2 milliárd gyűlt össze, amelynek negyedét az USA adományozta az alap számára.

A következő 20 évben 70 millió ember halhat meg AIDS-ben, ha csak a gazdag nemzetek nem tesznek még nagyobb erőfeszítéseket a járvány megfékezése érdekében. Az ENSZ AIDS-programjának (UNAIDS) adatai szerint a fertőzöttek száma 2 év alatt 6 millióval emelkedett és jelenleg meghaladja a 40 millió főt. Az AIDS tavaly 3 millió ember életét követelte, csak Afrikában 2,2 millióan haltak bele a betegségbe. Tizenkét hónap alatt világszerte 5 millió új esetet regisztráltak. A HIV-vírussal fertőzöttek közül 28,1 millióan élnek a Szaharától délre, ahol a 15-49 év közötti lakosság 9 százaléka hordja magában a vírust, az átlagos fertőzöttségi arány pedig 4,5%-os.

Nemzetek tűnhetnek el

Afrikában

Az ActionAid nevű szervezet jelentéséből kiderül: a csecsemő- és gyermekhalálozások száma Afrikában megdöbbentő módon emelkedik. A fekete kontinensen az átlagéletkor az utóbbi két évtizedben 15 évvel csökkent, ami az AIDS egyenes következménye.

Az összes fertőzött közül 2,7 millió 15 éven aluli gyerek, 17,6 millió nő, s közel 20 millió férfi. Az „AIDS-árvák” száma idén elérte a 14 millió főt.

A tekintélyes Lancet című orvosi szaklap július 6-ai számában megjelent becslések szerint a 2002-2010 közötti időszakban mintegy 30 millió új HIV-fertőzést lehetne elkerülni a felnőttek között, ami egyenes úton vezetne a gyerekek fertőződésének csökkenéséhez is. Ez azt jelenti, hogy az új esetek számát a jelenlegi több mint négymillióról kb. 1,5 millióra lehetne redukálni. Ehhez arra van szükség, hogy 2005-ig befejezzék egy nagyszabású prevenciós program elindítását, amelyhez azonban jelentős nemzetközi összefogásra és dollármilliárdokra van szükség.

Az UNAIDS és a WHO által felkért nemzetközi szakértőcsoport beszámolója hangsúlyozza, hogy minden késlekedés drámai módon csökkenti a megmenthető életek számát. Ha 2005-ig semmi nem történik, a program hatásfoka körülbelül a felére csökken.

A program az első négy évben évi 8,4 milliárd USD-t igényelne, 2005-től ez az összeg 4,8 milliárdra csökkenne. Vagyis 2010-ig körülbelül 27 milliárd USD fogyna el erre a célra, ami azt jelenti, hogy minden megmentett élet nem egészen ezer dollárba kerülne.

A megelőzési program 12 fő elemből állna, amelyek között fontos szerepet kap – ahogyan az eddigi, kevésbé koncentrált programok során is – például az iskolai oktatás, az ingyenes és szervezett óvszerterjesztés és a felvilágosítás prostituáltak, homoszexuális férfiak és intravénás droghasználók számára. Még nagyobb közreműködést várnak a politikától és médiától is, minden korábbinál nagyobb és összehangoltabb kampányok támogatásával.

A gyógyszergyáraknak

jobban megéri

Ami az orvosi vonatkozásokat illeti, a probléma itt is a régi: milliárdokkal többet kellene költeni a védettséget kialakító vakcinák kifejlesztésére. A gyógyszergyáraknak azonban jelenleg nagyobb üzlet a méregdrága vírusellenes hatóanyagok kifejlesztése, amelyek természetesen nagyon fontosak, de a szegény országok betegei nem jutnak hozzá.

Különösen érdekes Brazília esete: az ország először semmibe vette a gyógyszerek engedélyeztetését, s ő maga kezdte másolni ezeket. A gyártók kezdeti tiltakozása ellenére az ország végül megkapta a hivatalos engedélyt is az ingyenes kezelésekhez, s 1996 és 2000 között kétharmadával csökkent az AIDS-betegek halálozási aránya.

Észbontó még belegondolni is, mi történne, ha a legkeményebben sújtott afrikai területekre jellemző tendenciák a sűrűn lakott ázsiai kontinensen, az AIDS következő nagy célpontján is megjelennének.

Ha India jelenlegi HIV-fertőzöttségi szintje (kb. 0,4%) a szubszaharai régió fertőzöttségi szintjére emelkedne (kb. 4,5%), akkor ez a több mint 1 milliárd lakosú országban 42 millió új esetet jelentene – vagyis a jelenlegi összes fertőzés megduplázódását. Ha ezt Kínára és Oroszországra is kivetítjük, igen sötét jövőkép bontakozik ki előttünk.

Pedig az AIDS még a legjobban sújtott afrikai területeken sem érte el csúcspontját. Úgy tűnik, a vírus számára nincsenek természetes korlátok: Botswanában például a terhes nők fertőzöttségi aránya 2001-ben 45%-ra emelkedett.

Követendő példák

Tenni azonban lehet a vírus ellen. Szenegál, Thaiföld és Uganda szervezett megelőző programokkal már „ellentámadásba” ment át, de felsorakozott hozzájuk Kambodzsa is, ahol 1997 és 2000 között harmadára csökkent az új fertőzések száma a terhes nők között.

Uganda egyébként valóban mintapéldának számít. Egy évtizeddel ezelőtt a fertőzött lakosság aránya 30%-kal tetőzött a fővárosban, Kampalában. A kormány ekkor erőteljes megelőző kampányba kezdett, amibe még vallási és törzsi vezetőket is bevontak, hogy elősegítsék az óvszerhasználat terjedését. A TV-ben arra tanították a fiatalokat, hogyan mondhatnak nemet a szexre. A fertőzési arány jelenleg 11%-os Kampalában, s csökkenő tendenciát mutat.

Thaiföldön óvszernek öltözött aktivisták járták az országot, hogy ezzel a tréfás akcióval is elősegítsék a tabuk ledöntését. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az új fertőzések száma 80%-kal csökkent, egy évtized alatt.

Megállt a járvány a Fülöp-szigeteken is, Zambia példája pedig azt bizonyítja, hogy még a legszegényebb országok is tudnak tenni valamit: egy összehangolt oktatási program eredményeképpen öt év alatt felére csökkent a fertőzések száma a terhes tinédzserek között.

Mindent összegezve: az ENSZ szerint az AIDS „választható” katasztrófát jelent az emberiség számára. A következő évtizedben sokszorta rosszabbra is fordulhat a helyzet, ám kordában is lehet tartani a járványt. Nincs előre meghatározott oka annak, hogy Namíbia 15-24 év közötti lakosságának 87%-a használ óvszert, s ugyanez az arány miért csak 15% Nigériában.

Az emberiség története folyamán még soha nem nézett szembe ilyen rettenetes kihívással. Ha a ragály terjedése a mostanihoz hasonló ütemben növekszik, akkor egy egész nemzedék tűnhet el örökre az afrikai kontinensről – hangsúlyozta Peter Piot, az UNAIDS főigazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?