Európa szíve meg a gyerek tankönyve

A szem. A szem a szemgödörben helyezkedik el. Idáig jutottam, mert még arra is képtelen voltam, hogy eljátsszam Karinthy novelláját a biológiaórán. Lehet, hogy túlságosan lapítottam, de azt is el tudom képzelni, éppen sürgős megbeszélnivalóm akadt a barátnőmmel, akivel akkor is kommunikáltunk – de csúnya szó, viszont arra a helyzetre illik, mert mi aztán kézzel-lábbal, ültettek bár bennünket osztálynyi távolságra egymástól. A tényen semmi sem változtatott akkor sem, most meg már mindegy. Hiába nem akartam hinni a fülemnek, a szemről kellett volna beszélnem. Keserves kínok között kikászálódtam a padból, közben röpke pillantást vetettem a tankönyvre, ennyit sikerült elolvasnom, nem húzhattam tovább az időt. Lett is egyből javítani való érdemtelenjegyem. Ha emlékezetem nem csal, az osztályból is kipenderítettek, hallgatásom végeztével a tanár háta mögött vonultam el, széttártam a karom, amiből ő messzemenő, pontosabban a folyosóra küldő következtetéseket vont le. Jellegzetes kamasz módjára bántam is én! Beültem a könyvtárba.

Azóta sokkal többet tudok a szemről, különösen, amióta az én szemem a szemüveg mögött helyezkedik el. Egyébként szeretem a biológiát, különösen az embertant, belénk is sulykolta tanárunk kellő szigorral. (Megjegyzem, jogosan, hiszen ha az ember a saját testét nem ismeri, mit tudhat a világ egyéb dolgairól?!) Természetesen jobban jártunk, ha figyeltünk, jegyzeteltünk az óráin, és nem a panelszövegeket memorizáltuk kínkeservvel. Akkor persze nem gondoltunk rá, csak később tudatosítottuk, jó előgyakorlat volt ez az egyetemi évekhez. Ő viszont a kevés kivételhez tartozott, a többiek igyekeztek tankönyvhűen oktatni bennünket. Ma is emlékszem arra, hogy Csehszlovákia Európa szívében fekszik, holott ezt nem tőlem kérdezték, hanem az egyik eminens vágta ki a térkép előtt, ahogy illik. Más kérdés, hogy Csehszlovákia ma már sehol sem fekszik, az egykori térképet évekkel ezelőtt átrajzolták. Akkoriban volt egy országos tanterv, kétországos tankönyvekkel, ezeket fordították magyarra, mindenki ugyanazt tanulta – mi egy kicsivel többet, és szerencsés esetben mást is történelemből. Tanárnőnk jegyzeteiből diktált kútfőkről, Kárpát-medencéről. Sajnos, nem mesélt, nem magyarázott, vérbeli titkárnőnek nézett bennünket. V. le is bukott az osztály nevében. A diktált szövegből mit sem értett, bemagolta az egészet, ahogyan kígyó kapja be áldozatát, csak neki nem volt módja lassan, komótosan megemészteni, akkora gyomormosást kapott.

Mostanság elsős unokám tankönyveinek örülhetnék. Kimaradtak belőlük a mintamókusok fenn a fán, nem zúgnak a traktorok, de azért vannak úgynevezett gyerekversek – bár ezek inkább a gyermeteg versek fogalmát merítik ki –, no meg falusi élet. A második félévben hipp-hopp fölbukkan a tyúk. Megtudhatjuk róla, hogy háziállat – ez fontos. A hímjét kakasnak nevezik – mások, nem mi. A tyúk a kakasnál alacsonyabb, ebből pedig logikusan az következik, hogy a kakas a tyúknál magasabb, az viszont nem derül ki, hogy jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál. Továbbá a kis tyúkocska nem visel feltűnő, színes farktollat – ergo a kakas feltűnő, színes farktollat visel. A tyúk tojással szaporodik. Hát a kakas? Az nem szaporodik. Arról nem szól a fáma, hogy kakaskánk sarkantyút visel, szép tarajas. És így tovább, szerencsére már csupán egy-két soron át. A következő olvasmányból pedig azt tudhatjuk meg, hogy a liba és a kacsa vízben szeret tartózkodni. Sőt, a tojásból kikelt kicsinyek csakhamar megnőnek. Kivéve a törpetyúkot, de ez nem tankönyvszöveg, és hát valamennyire az is megnő.

Demokrácia ide, szabad tankönyvválasztás oda, nem sokat változott a világ, legalábbis a tankönyvek világa. Legföljebb annyit, hogy ma már azt tanulhatják a gyerekek, a tyúk hímjének tarka farktolla Európa szemgödrének szívében helyezkedik el.