London. Egy brit tanulmány szerint a futball még a leggyöngédebb érzelmeket is előhozza a férfiakból, míg erre a nők sokszor nem képesek.
Érzelmeket előcsalogató labdarúgás
London. Egy brit tanulmány szerint a futball még a leggyöngédebb érzelmeket is előhozza a férfiakból, míg erre a nők sokszor nem képesek. A brit Mentálhigiénés Alapítvány vizsgálatában részt vevő 500 férfi 76 százaléka nem érzett semmiféle restelkedést, amikor meccsnézés közben átkarolta a barátját, és nagyjából ugyanennyien vélték úgy, hogy bármilyen csalódottak is egy vesztes mérkőzés után, soha nem sírnak.
„Az emberek elvesztik saját személyiségüket, és azonosulnak egymással. Ez a feltétele a közös ünneplésnek, ilyenkor fordulhat elő, hogy akár idegeneket is átölelünk. Közös isteneket keresünk, a miszticizmushoz azonban kézzelfogható dolgokra van szükség, márpedig a futball az” – mondta a BBC-nek Jorge Alamán pszichológus.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.