Épített örökségünk: a lébényi Szent Jakab-templom

A lébényi Szent Jakab-templom a magyar középkori keresztény építészet egyik első gyöngyszeme. Alig egy hajításnyira található Mosonmagyaróvártól.

A lébényi Szent Jakab-templom a magyar középkori keresztény építészet egyik első gyöngyszeme. Alig egy hajításnyira található Mosonmagyaróvártól. Azért említem Mosont, mert a pozsonyiak, s természetesen a pozsonyi magyarok is úgy járnak ide a termálvízbe lubickolni, hogy közben sokuknak sejtelme sincs róla, milyen történelmi emlék van a közelben.

Különösen a kishitű magyaroknak tudjuk ajánlani azt az élményt, amelyet ez a templom nyújt. A Nyugatról ismert templomokkal összehasonlítva ugyanis a lébényi háromhajós bazilika, bár sokkal puritánabb és kisebb, mint mondjuk a reimsi dóm vagy a párizsi Notre Dame, vetekedik nyugati testvéreivel. Méltán lehetünk büszkék keresztény elődeinkre, akik a 12. század végén, a 13. század elején jottányival sem maradtak el az akkori Európa szintjétől. A mai nyavalygásnak és kishitűségnek akkoriban még nyoma sem volt a magyarságban. Ennek a templomnak ráadásul megvan az a különleges hatása, hogy belülről sokkal tágasabb, mint kívülről hinné a szemlélő. Belépve a főhajóba, egyszerre érezheti magát paránynak és óriásnak az ember. A félhomályban az alázat és a nagyszerűség különös szimbiózisa keríti hatalmába a halandót. Ha ráadásul odaképzeli az orgonaszót, a kórust, a gregorián énekeket, biztos, hogy nem kerüli el a megrendültség érzése.

A lébényi templom a nemzetségi monostorok egyik legkorábbi példánya Magyarországon. Az első írásos forrás 1208-ból származik, amikor Pot mosonyi és Csépán bácsi ispán kérésére II. András jóváhagyta a fekete barátok (bencések) Lébényben alapított monostora számára felajánlott adományaikat. A nemzetség őse a német származású Győr lovag volt. Az apátság ekkor már épült, mert Pot ispán Rómába zarándoklása előtt a templomban szabadítja fel egyik szolgáját. Megépülése után számos csapás érte a monostort. 1242-ben a tatárok, 1271-ben Ottokár cseh király katonái dúlták fel, a 15. században pedig a németek gyújtották fel. 1529-ben a törökök égették fel az apátságot, ekkor a bencések elhagyták. 1563-ban a győri parancsnok a romos épület köveit a vár építéséhez akarta elhordani, ám az itt tartózkodó olasz munkások a templom szépsége miatt megtagadták a munkát. A török kiűzése után 1631-ben a jezsuiták kapták meg az apátságot azzal, hogy rendbe hozzák. 1683-ban ismét a törökök égették fel. A jezsuiták a rend feloszlatásakor (1773) elvesztették Lébényt, és az épület plébániatemplom lett. 1841-ben ismét tűz pusztította. A templom renoválását a 19. század második felében végezte Artur Essenwein, a nürnbergi Germanisches Museum igazgatója. Dingraff Gáspár plébános közreműködésével 1879-ben fejezték be a felújítási munkát. Ekkor kapott a templom ún. csürlős toronysisakot, ami a Rajna mentén volt divatos.

Lébényben a falu térré kiszélesedő főutcájában áll a templom, amely hatalmas tömegével úgy emelkedik ki a házak közül, mintha őrizni és óvni akarná az itt lakókat. A templom annak idején faluban épült, amely a századok során is falu maradt. Hogy mégis itt épült meg, az indokolja, hogy itt lehetett a Győr nemzetségnek egyik birtokközpontja. A templom elsődleges célja a kegyúr hatalmának, gazdagságának építészeti megjelenítése, egyben a nemzetség temetkezési helye. Évszázadokon keresztül ugyanis a kegyurak jelölték ki papjaikat, és határozták meg, mi épüljön.

A lébényi templom építésén olyan mesterek munkálkodtak, akik Bajorországban (például Regensburgban), Ausztriában (Heiligenkreuz, Zwettl kolostorai) és Morvaországban (Třebič kolostora) dolgoztak. Az itt tanult kőfaragók keze nyomát láthatjuk Jákon és Türjén is. A környező országokban tanult mesterek a későromantika legszebb alkotásait készítették Magyarországon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?