Enyhítenek a női öltözködésre vonatkozói szabályokon Teheránban

iráni nők
Teherán |

A továbbiakban nem büntetik elzárással azokat a nőket, akik megsértik az iszlám öltözködési előírásokat - jelentette be csütörtökön az iráni főváros rendőrfőnöke.

Az iszlám köztársaságban az 1979-es forradalom óta minden nőnek, függetlenül vallásától és nemzetiségétől, tinédzser korától tiszteletben kell tartania az iszlám öltözködési szabályokat, kendővel kell borítania haját, kabáttal vagy csadorral kell eltakarnia idomait, ügyelnie kell arra, hogy ne maradjon fedetlenül sem a nyaka, sem a karja, sem a lába.

A Sark reformista napilap Hoszein Rahimi tábornokot idézve azt írta, hogy ezután "nem veszik őrizetbe azokat, akik nem tartják be az előírásokat, és büntető eljárást sem kezdeményeznek ellenük".

A félhivatalos Tasznim hírügynökség ezt azzal egészítette ki, hogy a szabálysértőknek viszont rendőrségi oktatáson kell majd részt venniük, és a visszaesőket igenis bíróság elé küldik.

A fiatalabb iráni nők régóta áthágják a hivatalos öltözködési előírásokat azzal, hogy laza kendőket hordanak, amelyek nem fedik el teljesen a hajukat, és kifestik a körmüket, ami szintén tilos. 

Részint az uralkodó politikai széljárástól is függ, hogy a hatóságok mennyire veszik szigorúan a dolgot. Azt nem tudni, hogy a csütörtöki bejelentés hatálya csak Teheránra vonatkozik vagy az egész országra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?