Éjszakai ejtőzés a Rudas törökfürdőben

A hidegek megérkezése után nincs is jobb, mint egy időre bevonulni egy szaunába, egy gőzfürdőbe vagy egy forró vízzel töltött medencébe. S ha mindezt egy hangulatos helyen szeretnénk megtenni, akkor nincs más teendőnk, mint beülni az autóba vagy felülni a vonatra és elutazni Budapestre, egy igazi fürdővárosba.

A budapesti fürdők közül ma a Rudas gyógyfürdőt mutatjuk be. Az Erzsébet híd budai hídfőjének lábánál lévő törökfürdőt bő egy éve nyitották meg újra.

A Rudas története

A 15. században a török uralom idején alakult ki a mai fürdő központja, a törökfürdő. A 10 m átmérőjű kupola alatt, amelyet 8 oszlop tart, egy nyolcszögletű medence foglal helyet. A nyolcszögletű fürdőt két budai basa, Ali és Szokoli Musztafa építtette: az egyik elkezdte, a másik befejezte. A török kupolás csarnok kívülről, a hegy felőli oldalról is tanulmányozható. A termálfürdőt 1936 után kizárólag férfiak látogathatták, 2005 óta azonban a hölgyek számára is lehetővé tetették, hogy bizonyos napokon/időben megmártózzanak a fürdő medencéiben. Az uszoda, amely ma gyógyuszodával és szaunával üzemel, 1896-ban épült.

Ivócsarnokában a Hungária, az Attila és a Juventus források vize fogyasztható ivókúra részeként. A fürdőben komplex fizioterápiás részleggel nappali kórház is működik.

Éjszakai fürdőzés

A legnagyobb attrakció az éjszakai fürdőzés. Minden pénteken és szombaton a nappali nyitvatartás után este tíz órakor (hajnali négy óráig) ismét kinyitja kapuit a törökfürdő. Ekkor az úszómedencébe nem lehet bemenni, csak a kupola alatti rész van nyitva. Törölközőt ilyenkor nem adnak, és érdemes magunkkal vinni papucsot és fürdőruhát is.

Mit találunk a csarnokban?

Az öltözőkabinokat elhagyva beléphet a hangulatos csarnokba. A kupola alatt található a fő medence, melyben a víz 36 fokos. A medence nem mély, csupán 1,2 m. Persze nem úszómedencéről van szó. A kupolán lyukak vannak, melyen át betűz a nap vagy a hold fénye. Ha a medence közepére ér, mindenképpen érdemes kipróbálni a visszhangot, minden irányból visszahallja majd azt, amit mondott. A csarnok négy sarkában négy darab sarokmedence található, mindegyik medencében más és más hőmérsékletű víz található. Az egyikben 28, majd 30, 33 és 42 fokos a víz. Ez utóbbi nagyon forró, és a javaslat szerint nem szabad öt percnél több időt eltölteni ott. Aki a forróság után egy kis lehűlésre vágyik, annak nem kell mást tennie, mint megmártózni a folyosón található medencében, melyben mindössze 5-7 fokos víz van. Már a látvány is didergésre késztet, amikor meglátja a csapon lévő harmatcseppeket, mivel olyan hideg víz folyik a kis medencébe. Ha ennél a medencénél jár, érdemes megnézni a falban lévő eredeti csővezetékeket.

A fürdőzések után nagyon kellemes lehet a gőzkamra vagy a finn szauna. Igaz ugyan, hogy a gőzfürdő ajtaján 50 fok van feltüntetve, de gyakran annyira forrónak lehet érezni ezt a gőzt, hogy pár percnél többet nem lehet ott kibírni. Persze a gőzfürdő után is a legjobbb megoldás a hideg vizes medence. A finn szaunából is több van, ezek egymásba nyílnak. Minél több ajtón megy át, annál nagyobb lesz a hőség. Néhány kúra után nagyon kellemesen elfárad, ezután pedig nem marad más hátra, mint egy kicsit lepihenni a pihenőágyak egyikén.

Árak, tanácsok

A belépő ára 2200 forint, mely a nyitvatartásig érvényes. Ha az elsők között szeretne bejutni, akkor még tíz óra előtt álljon be a sorba, mert fél 11-kor előfordulhat, hogy legalább éjfélig várni kell majd, amíg az első vendégek elhagyják a fürdőt. A befogadóképesség ugyanis csupán kétszáz fő. Ha biztosra szeretne menni, akkor éjfél után már nem kell sokat várni arra, hogy megmártózzon a medence vizében. Kellemes fürdőzést!

A gyógyfürdő jellemzői

Vízösszetétel: nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos, radioaktív hévíz, melynek fluoridiontartalma is jelentős

Gyógyjavallatok: ízületek degeneratív betegségei, idült és félheveny ízületi gyulladások, porckorongsérv, idegzsábák, csontrendszer mészhiányos állapota

Szolgáltatások: termálfürdő, kádfürdő, víz alatti vízsugármasszázs, családi kádfürdő gőzkamrával, uszoda, ivókúra, nappali kórház komplex fizioterápiás részleggel, lábápolás, orvosi gyógymasszázs, frissítő masszázs, nedvesgőz és hőlégkamra, újság-, bazárárusítás, büfé

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?